Az Aeropark 2023-as rendezvénynaptára

Idén is számtalan izgalmas programmal, tematikus hétvégével és nagyrendezvénnyel várjuk a repülésrajongókat, a repülés és a járművek iránt érdeklődőket a ferihegyi repülőmúzeumban.

Akárcsak az utóbbi években, 2023-ban is több alkalommal hirdetünk országnéző sétarepülést Boeing 737-800-assal, folyamatosan megnyílnak a közönség előtt az Aeroplex of Central Europe hangárai, indulnak a nosztalgiarepülések a gyönyörű Li-2-essel, nyáron pedig repülős élménytáborokat szervezünk a gyerekeknek. A sétarepülésekre szóló ajándékutalványokat az Aeroshop kínálatában találod!

Március 12. – Volkswagen találkozó Ferihegyen

1904-ben beszéltek először a német nyelvterületen arról, hogy létre kellene hozni egy „Népautót”. A Motorwagen című szaklapban latolgatták az előnyeit egy tömeggyártású autónak, szemben a motorkerékpárral, ami addig a legnépszerűbb közlekedési eszköz volt. A „Népautó” ötlete sok mérnököt ösztönzött, hogy koncepciókat, terveket készítsenek. A vállalat 1937 óta működik. Ezen a napon a tervek szerint több, mint 100 modell lesz látható a ferihegyi repülőmúzeumban, köztük számos ritkaság. (10:00-15:00 óra között)

Március 18-19. – Repülős szezonnyitó az Aeroparkban

Mesélő pilóták, rendhagyó reptérlátogatások a Faros Ikarus 55-ös autóbusszal, izgalmas programok a repülőgépek fedélzetén kicsiknek és nagyoknak.

Március 26. – Jaguarok az Aeroparkban

Az egyik legnépszerűbb brit autómárka, amelynek története a 20-as évekig nyúlik vissza. A Jaguart Swallow Sidecar Company néven alapították 1922-ben, mely kezdetben motorkerékpár-oldalkocsikat készített. Az 1935-ben bemutatott, nagyobb teljesítményű modelleket már „S.S. Jaguar”-nek hívták. Gyárai Whitleyben, Castle Bromwichban és Halewoodban vannak. Ezen a napon több mint 20 gyönyörű Jaguar lesz látható a ferihegyi repülőmúzeumban, annak köszönhetően, hogy nálunk tartja tavaszi szezonnyitóját a Magyar Jaguar Club. (10:00-16:00 óra)

Április 7-10. – Húsvéti hétvége az Aeroparkban

Játékos programok, repülős vetélkedő, családbarát reptérlátogatások, szimulátorok egész hétvégén. Ismerd meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszatitkait úgy, ahogy utasként nem láthatod.

Április 16. – Saab találkozó Ferihegyen

A svéd márka a 30-as évek közepe óta létezik. Az eredetileg repülőgépeket gyártó cég új utakat próbált keresni az üzletágak változatosabbá tételére, így a 40-es évektől már autókat dobott piacra. Az első típust 1947 nyarán mutatták be. A társaság hamar ismertté vált biztonságos és megbízható autóiról, emlékezetes versenytörténelméről. Ezen a napon az Aeroparkban találkoznak a márka rajongói a SAAB Tuning Club Hungary szervezésében. (10:00-16:00)

Május 7. – AmCars – Amerikai autóstalálkozó

A hagyományoknak megfelelően minden tavasszal amerikai autócsodák lepik el a repülőmúzeumot. Nem lesz ez másképp idén sem. Közel kétszáz jármű, köztük óriások, oldtimerek, és igazi ritkaságok a tengerentúlról. Interaktív programok járműmániásoknak, autószépségverseny, és ezernyi izgalmas látnivaló.

Május 14. – Német, japán és svéd autók és motorok találkozója

Különleges márkák három országból. Frtzenfest, JapFest, és Volvo Találkozó. Több száz különleges jármű – köztük oldtimerek – a történelmi repülőgépek gyűrűjében. Autórajongóknak hihagyhatatlan program! (10:00 és 16:00 óra között)

Május 28. – Gyermeknap az Aeroparkban

Játékos, izgalmas, interaktív programok, szimulátorok, és családbarát reptérlátogatások egész nap a ferihegyi repülőmúzeumban. A nap amikor minden a kis pilótákról és légiutas-kísérőkről szól az Aeroparkban.

Június 10. – Zsiguli Találkozó Ferihegyen

Egy nap, ami nemcsak a történelmi repülőgépekről, hanem a keleti blokk legismertebb autójáról szól. Járműcsodák, élményautózás, Zsiguli szépségverseny és számos izgalmas program vár rád.

Több mint fél évszázaddal ezelőtt gördültek le az első példányok a gyártósorról. Az olasz Fiat segítségével készült Zsiguli a világot ugyan nem, de a keleti blokkot meghódította. A különböző változatokból 17 millió darabot sikerült eladni, Magyarországon több mint 1 millió példány került forgalomba. A típusnak óriási a rajongótábora. Ezek a számok is jól mutatják, hogy a Ladák Magyarországon különösen népszerűek voltak, részben azért, mert itthon nem gyártottak személyautót, részben pedig azért, mert megfizethető volt az áruk. Ennek köszönhető, hogy manapság egész Európában Magyarországon van a legnagyobb kultusza a márkának. 
Ha kiállítóként regisztrálnál, kérjük töltsd ki az alábbi űrlapot: https://forms.gle/FxEtd5tmz1bZ5jJ68

Június 17. – AeroMozi – Airport ’69

Június 17-én szabadtéri moziteremmé alakítjuk az Aeropark szaletlijét és egy nyáresti mozi keretében levetítjük az Arthur Hailey regénye alapján készült legendás Airport ’69-et.

A film ismertetője: A Lincoln repülőtéren az utóbbi 30 év leghevesebb hóvihara tombol. A rettenetes időjárás igencsak megnehezíti a repülőtéri személyzet életét. Mel Bakersfeldnek, a repülőtér vezetőjének pedig már amúgy is rengeteg a baja: csődbe jutott a házassága, vigaszt pedig új barátnője, a szintén a repülőtéren dolgozó Tanya Livingstontól remél. A hatalmas hóviharban egy meghibásodott repülő eltorlaszolja a pályát. Mel tudja, hogy egyetlen ember van, Joe Patroni, aki segíthet a helyzet megoldásában. Miközben azonban Joe megpróbálja megtisztítani a betoncsíkot, a TGA római járatán különös dolgok történnek. Az egyik utas ugyanis különös tervet eszelt ki arra, hogyan juttathatná pénzhez a felségét. 🎭 Főszereplők: Burt Lancaster, Dean Martin, Jean Seberg, Helen Hayes
Tarts velünk, tekintsd meg az Airport ’69-et igazi repülős környezetben!

Június 24. – Múzeumok éjszakája

Az elmúlt szezonokban az ország egyik legkeresettebb múzeuma volt az Aeropark ezen a különleges éjszakán. A történelmi pilótafülkékben felgyúlnak a fények, rendhagyó tárlatvezetések, éjszakai séták indulnak a repülőgépek között. Élményautózással, repülős talkshow-val, légi-utaskísérő tanfolyammal és számos látványossággal várunk mindenkit.

Július 1. – AeroMozi – Airport ’75

Július 1-én folytatódik a nyáresti mozizás a történelmi repülőgépek között. Ismét szabadtéri moziteremmé alakítjuk az Aeropark szaletlijét és levetítjük a legendás Airport-sorozat második részét az Airport ’75-öt.

A film ismertetője: Váratlan ütközés a levegőben, egy pilóta nélkül maradt 747-es, melynek irányítását a vezető légiutas-kísérőnek, Nancy-nek kell átvenni. A Salt Lake City landolás előtt bravúros megoldással kell pilótát juttatni a gép fedélzetére. 🎭 Főszereplők: Charlton Heston, Karen Black, George Kennedy
Tarts velünk, tekintsd meg az Airport ’75-öt igazi repülős környezetben!

Július 8. – Fiat 500 Autós találkozó

A Fiat 500-as volt az olaszok legnépszerűbb kisautója, közel 4 millió darabot adtak el belőle az 1957-től 1975-ig tartó modellciklus során. Ezen a napon több mint 150 ilyen ikonikus járművet lát vendégül a múzeum. Repülj te is vissza az időben!

Július 15. – III. Kéklámpás találkozó

Járművek szerelmeseinek szinte kötelező program! A nap, amikor az ország minden részéről különféle típusú és méretű kéklámpás járművek érkeznek az Aeroparkba. A repülőgépek közötti hatalmas területet több tucat tűzoltóautó foglalja el, de érkeznek ritka és oldtimer minősítésű mentő- és rendőrautók, sőt speciális helikopterek is tiszteletüket teszik nálunk. Látványos bemutatókkal, élményautózással, izgalmas programokkal, és járműfelvonulással készülünk ezen a napon! Ha kiállítóként regisztrálnál, kérjük töltsd ki az alábbi űrlapot: https://forms.gle/YZW9Wd9nosLMia1Z8

Július 22. – AeroMozi – Airport ’77

Július 22-én folytatódik a nyáresti mozizás a történelmi repülőgépek között. Ismét szabadtéri moziteremmé alakítjuk az Aeropark szaletlijét és levetítjük a legendás Airport-sorozat harmadik részét az Airport ’77-et.

A film ismertetője: A milliomos Philip Stevens (James Stewart) magánrepülőjén a nyílt tenger felett utazik. Vendégei: Joe Patroni (George Kennedy), Emily Livingston (Olivia de Havilland) és Karen Wallace (Lee Grant) minden igényt kielégítő luxust élvezhetnek utazásuk során. Az idilli körülmények azonban hamar véget érnek. A gép motorja meghibásodik, lehet, hogy megrongálták. Don Gallagher (Jack Lemmon), a repülő pilótája mindent megtesz, hogy túléljék a balesetet. Megkísérli a lehetetlent és kényszerleszállást hajt végre a nyílt tengeren. Tarts velünk, tekintsd meg az Airport ’77-et igazi repülős környezetben!

Augusztus 5. – AeroMozi – Sully – Csoda a Hudson folyón

Augusztus 5-én ismét egy nyáresti mozi keretében levetítjük az ikonikus „Sully – Csoda a Hudson folyó” filmet. A mozi előtt illetve után pilótákkal beszélgetünk a történelmi esemény részleteiről.

Igaz történet alapján. 2009 telén az egész világ egy csoda lázában égett: egy kiváló pilóta, Chesley „Sully” Sullenberger meghibásodott repülőgépével New York szívében, a Hudson folyó fagyos vizére szállt le, és így megmentette 155 utasa életét.
De miközben a világ hősként ünnepelte a kapitányt, és a híradások mind kivételes ügyességéről és lélekjelenlétéről szóltak, vizsgálat indult. És amire a vizsgálat során fény derült, az egyáltalán nem a pilóta megbecsülését szolgálta. Sőt, azzal fenyegetett, hogy soha többé nem vezethet repülőgépet… Főszereplők: Tom Hanks, Aaron Eckhart, Laura Linney
Tarts velünk, nézd meg velünk a Sully filmet igazi repülős környezetben!

Augusztus 12. – A repülőtér éjszakája

Az este, amikor minden a repülésről szól, múlt, jelen és jövő találkozik. Pilóták, utaskísérők, légiforgalmi irányítók, műszakiak, repteres szakemberek érkeznek az Aeroparkba, hogy mindenkihez közel hozzák ezt a különleges világot. Megmutatjuk, milyen életjeleket képesek produkálni a múzeumban kiállított történelmi repülőgépek, az 50-60 éves szerkezetek kibocsájtják a leszállófényeiket, duruzsolnak a fedélzeti rádiók, üzembe helyezzük a ritkaságnak számító kalibráló berendezést. Közben folyamatosan indulnak a hangulatos éjszakai reptérlátogatások, melyeken te is megismerheted Ferihegy titkait.

Szeptember 10. – Oldtimer & Youngtimer Cars & Planes

Az autócsodák nemzetközi napja az Aeroparkban, amikor ritkán látható modellek seregszemléjét élvezhetik a járműrajongók. Időutazás négy keréken, ötletes és egyedi megoldások, speciális külsők 1920-tól napjainkig, a kabrióktól a kamionokig.

Szeptember 30. – Október 1. V. Ferihegyi Ikarus Találkozó

Az év legnagyobb dobása az Aeroparkban, amikor a magyar járműgyártás legikonikusabb autóbuszai költöznek be két napra a ferihegyi repülőmúzeumba. 2023-ban több, mint 70 Ikarust várunk, amelyek kívül-belül megcsodálhatók lesznek. Élménybuszozás, járműmustra, több kilométer hosszú, látványos felvonulás zajlik majd ezen a hétvégén, amikor minden az egyik legismertebb hazai márkáról szól. Ha Ikarus-kiállítóként érkeznél hozzánk, és bemutatnád autóbuszodat, kérjük, az alábbi adatlapot töltsd ki: shorturl.at/eszN6

Október 7. – II. Klasszikus Citroen Találkozó

Ezen a napon klasszikus és különleges Citroënek költöznek az Aeroparkba, mintegy 100 jármű lesz látható a ferihegyi repülőmúzeumban a Citroën Automobile Club Hungary jóvoltából. A Citroën, mint a világ egyik leginnovatívabb és legextavagánsabb markája is mindig ott volt a repülés körül. Tarts velünk, ne maradj le az élményről!

December 2-3. – Mikulás hétvége

Idén is ellátogat a ferihegyi repülőmúzeumba a Mikulás, aki minden repülőgéptípust kívül-belülről ismer, ráadásul jó eséllyel helikopterrel érkezik. December 2-án és 3-án egész nap fogadja a gyerekeket, családokat az egyik repülőgép fedélzetén, hogy megajándékozza őket, beszélgessen velük.