Tu-134

A Tu-134 (NATO-kódja: Crusty-mogorva) a szovjet Tupoljev-tervezőiroda rövid és közepes hatótávolságú járatokra tervezett sugárhajtású utasszállító repülőgépe. Fejlesztését az 1960-as évek elején kezdték, sorozatgyártása 1966-tól folyt. 1984-ig összesen 852 Tu-134-es készült el; ez idő alatt a típus a Szovjetunió és a szocialista tábor egyik legelterjedtebb repülőgéptípusává vált.

A szovjet konstruktőrök a francia Sud-Aviation SE-210 Caravelle repülőgépet tekintették mintának a fejlesztés során, amelyre maga Hruscsov elnök adott számukra parancsot, miután 1960-as párizsi látogatásán megtekintette a legendás francia típust. A Tu-134-es kifejlesztése azonban nem vadonatúj konstrukció tervezését jelentette a szakemberek számára, hanem a már meglévő Tu-124-es típust módosították úgy, hogy a Caravelle mintájának megfelelően a hajtóművek a szárnytőből a farokrész két oldalára kerültek, a vízszintes vezérsíkok pedig, a hajtóművek felett, a függőleges vezérsík tetején helyezkedtek el.. Érdekesség, hogy a Caravelle típus fejlesztésekor a Tu-124-eshez hasonló felépítésű De Havilland DH 106 Comet repülőgép jelentett fontos igazodási pontokat – a francia gép orr-részét, pilótafülkéjét és számos egyéb megoldását is átemelték az úttörő angol típusból.

A kezdetben Tu-124A jelzést viselő szovjet gép terve 1961-ben készült el, majd 1963. július 29-én hajtották végre az első felszállást, menetrend szerinti forgalomban pedig 1967 szeptemberében kezdte meg működését. Ez a típus volt első olyan szovjet utasszállító, amely az ICAO-tól nemzetközi légialkalmassági bizonyítványt kapott. Az első külföldi vásárló a bolgár TABSO, a keletnémet Interflug, a lengyel LOT és a Malév volt 1968-ban.

1968-ban a Tupoljev-tervezőiroda továbbfejlesztette a gépet. 2,1 m-rel megnövelték a törzs hosszát, ezzel az utaskapacitás 72-ről 84 főre nőtt. Az új, Tu-134A jelzésű gép Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtóművét sugárfordítóval szerelték fel és a típus fedélzeti segédhajtóművet is kapott. Gyakran hallható pontatlan információ, hogy a típus eredetileg bombázó repülőgép volt. Valóban rendelkezik ilyen gyökerekkel: elődjei a Tu-124-esen és a még korábbi Tu-104-esen keresztül a Tu-16 jelzésű bombázó konstrukciójához nyúlnak vissza. Erre emlékeztet a sugárhajtású utasszállító repülőgépek között egyedülálló, üvegezett orr-része, amely mögött a navigátor munkahelye található – a ROZ-1 típusú időjárás-radar pedig az orr alatti áramvonalazott burkolatban kapott helyet. Egyes későbbi Tu-134A változatokon a navigátort a pilóták mögé költöztették, a korszerűbb GROZA-134 időjárás-radar pedig átkerült az új helyére, az orrkúpba.

A típus az ezredforduló után fokozatosan eltűnt az európai légiforgalomból, elsősorban az 1960-as évek technológiai szintjét képviselő D–30-as hajtóművek ICAO előírásoknak nem megfelelő zajszintje miatt. Napjainkban már csak Oroszország és egyes volt szovjet köztársaságok, valamint néhány ázsiai és afrikai ország légitársasága üzemelteti. A poszt-szovjet térségben üzleti repülőgépként még napjainkban is kedvelt típus, több nagyvállalat és üzletember használja ilyen célokra; katonai feladatkörökben alkalmazott speciális változatai pedig váltótípus hiányában valószínűleg még hosszabb ideig szolgálatban maradnak.

A Malév a Tu–134-es típust a nemzetközi utasforgalomban 1968-tól 1997-ig használta, továbbá üzemelt néhány példány kormányrepülőgépként is. Magyarországon a típust katonai célból csak a hazánkban állomásozó szovjet csapatok üzemeltették. Az első, HA-LBA lajstromjelű magyar Tu-134-est dr Fülöp András, a Malév későbbi legendás főpilótája repülte Budapestre 1968. december 22-én, ezzel a nappal és ezzel a repülőgéppel lépett be a Malév a jet-korszakba. A magyar Tu-134-esek közül három múzeumi példány máig megtekinthető: az Aeroparkban látható HA-LBE mellett a HA-LBF a szolnoki, a HA-LBH pedig sinsheimi múzeumban kapott helyet.

HA-LBE

A HA-LBE lajstromjelű, Aeroparkban kiállított repülőgép a Malév negyedik Tu-134-eseként, 1969. április 4-én érkezett Ferihegyre. A flottából elsőként nyugdíjazták, utolsó útja 1987. december 18-án Budapest – Varsó – Budapest volt, Durucz Jenő parancsnokkal a fedélzeten. Ezután sokáig a műszaki előtéren állt, majd festésének javítása után 1991 októberében került az Aeroparkba és egyben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonába. A leállításáig 24167 órát töltött a levegőben, 19499 leszállással.

Sajnálatos tény, hogy mivel az első három Malév-repülőgép mindegyike balesetben vagy katasztrófában fejezte be életútját (a HA-LBA Isztambulban, a HA-LBC Bukarest, a HA-LBD pedig Kijev mellett semmisült meg), az Aeroparkban kiállított HA-LBE repülőgép a legrégebbi megmaradt magyar Tu-134-es.