Tupoljev Tu-134 HA-LBE

HA-LBE

A Tu-134 a szovjet Tupoljev-tervezőiroda rövid és közepes hatótávolságú járatokra tervezett sugárhajtású utasszállító repülőgépe. Fejlesztését az 1960-as évek elején kezdték, sorozatgyártása 1966-tól folyt. 1984-ig összesen 852 darab Tu-134-es készült el; ez idő alatt a típus a Szovjetunió és a szocialista tábor egyik legelterjedtebb repülőgéptípusává vált.

 

A szovjet konstruktőrök a francia Sud-Aviation SE-210 Caravelle repülőgépet tekintették mintának a fejlesztés során, amelyre maga Hruscsov elnök adott számukra biztatást, miután 1960-as párizsi látogatásán megtekintette a legendás francia típust. A Tu-134-es kifejlesztése azonban nem vadonatúj konstrukció tervezését jelentette a szakemberek számára, hanem a már meglévő Tu-124-es típust módosították úgy, hogy a Caravelle mintájának megfelelően a hajtóművek a szárnytőből a farokrész két oldalára kerültek, a vízszintes vezérsík pedig, a hajtóművek felett, a függőleges vezérsík tetején helyezték el. Érdekesség, hogy a Caravelle típus fejlesztésekor a Tu-124-eshez hasonló felépítésű De Havilland DH 106 Comet repülőgép jelentett fontos igazodási pontokat – a francia gép orr-részét, pilótafülkéjét és számos egyéb megoldását is átemelték az úttörő angol típusból. A Tu-124-esnél a nagy előd, a Tu-104 szolgált mintának.

 

A kezdetben Tu-124A jelzést viselő szovjet gép terve 1961-ben készült el, majd 1963. július 29-én hajtották végre az első felszállást, menetrend szerinti forgalomban pedig 1967 szeptemberében kezdte meg működését. Ez a típus volt első olyan szovjet utasszállító, amely az ICAO-tól nemzetközi légialkalmassági bizonyítványt kapott. Az első külföldi vásárló a bolgár TABSO, a keletnémet Interflug, a lengyel LOT és a Malév volt 1968-ban.

1968-ban a Tupoljev-tervezőiroda továbbfejlesztette a repülőgépet. 2,1 m-rel megnövelték a törzs hosszát, ezzel az utaskapacitás 72-rol 76 főre nőtt. Az új, Tu-134A jelzésű gép Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtóművét sugárfordítóval szerelték fel, és a típus fedélzeti segédhajtóművet is kapott. Gyakran hallható pontatlan információ, hogy a típus eredetileg bombázó repülőgép volt. Valóban rendelkezik ilyen gyökerekkel: elődjei a Tu-124-esen és a még korábbi Tu-104-esen keresztül a Tu-16 jelzésű bombázó konstrukciójához nyúlnak vissza. Erre emlékeztet a sugárhajtású utasszállító repülőgépek között egyedülálló, üvegezett orr-része, amely mögött a navigátor munkahelye található – a ROZ-1 típusú időjárás-radar pedig az orr alatti áramvonalazott burkolatban kapott helyet. Egyes későbbi Tu-134A változatokon a navigátort a pilóták mögé költöztették, a korszerűbb GROZA-134 időjárás-radar pedig átkerült az új helyére, az orrkúpba.

A típus az ezredforduló után fokozatosan eltűnt az európai légi forgalomból, elsősorban az 1960-as évek technológiai szintjét képviselő D–30-as hajtóművek ICAO előírásoknak nem megfelelő zajszintje miatt. Napjainkban már csak néhány példány üzemel, Oroszország légierejénél, a volt poszt-szovjet térségben üzleti repülőgépként, és az Észak Korea légitársaságánál. A katonai feladatkörökben alkalmazott speciális változatai, mint például a Tu-134UBL pedig váltótípus hiányában valószínűleg még hosszabb ideig szolgálatban maradnak.

 

A Malév a Tu–134-es típust a nemzetközi utasforgalomban 1968-tól 1997-ig használta, továbbá üzemelt néhány példány kormányrepülőgépként is. Magyarországon a típust katonai célból csak a hazánkban állomásozó szovjet csapatok üzemeltették. Az első, HA-LBA lajstromjelű magyar Tu-134-est dr Fülöp András, a Malév későbbi legendás főpilótája repülte Budapestre 1968. december 22-én, ezzel a nappal és ezzel a repülőgéppel lépett be a Malév a jet-korszakba. A magyar Tu-134-esek közül három múzeumi példány máig megtekinthető: Az Aeroparkban látható HA-LBE mellett a HA-LBF a szolnoki, a HA-LBH pedig sinsheimi múzeumban kapott helyet.

 

A HA-LBE lajstromjelű 8350802 gyártási számú, az Aeroparkban kiállított repülőgép a Malév negyedik Tu-134-eseként, 1969. április 4-én érkezett Ferihegyre. A flottából elsőként nyugdíjazták, utolsó útja 1987. december 18-án Budapest – Varsó – Budapest volt, Durucz Jenő parancsnokkal a fedélzeten. Ezután sokáig a műszaki előtéren állt, majd újrafestése után 1991 októberében került az Aeroparkba és ekkor adták a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonába. A leállításáig 24167 órát töltött a levegőben, 19499 leszállással. Sajnálatos tény, hogy mivel az első három Malév-repülőgép mindegyike balesetben vagy katasztrófában fejezte be életútját (a HA-LBA Isztambulban, a HA-LBC Bukarest, a HA-LBD pedig Kijev mellett semmisült meg), az Aeroparkban kiállított HA-LBE repülőgép a legrégebbi megmaradt magyar Tu-134-es. A repülőgép teljeskörű restaurálását 2019-ben végezte el a Légiközlekedési Kulturális Központ.

Tupoljev Tu-134

  • Hossz: 34,95 m
  • Fesztáv: 29,01 m
  • Magasság: 9,02 m
  • Szárnyfelület: 127.30 m2
  • Üres tömeg: 27 500 kg
  • Maximális felszállótömeg: 44 000 kg
  • Utasférőhely: 72 fő
  • Hajtómű:
  • Szolovjev D-30 1. széria, 2 x 6 800 kP
  • Legnagyobb sebesség: 900 km/h; 0,82 Mach
  • Utazósebesség: 850 km/h
  • Utazómagasság: 10 000 m
  • Hatótávolság: 1 950 km – 3 000 km

Az Aeromozi filmjei a típusról

Jelenlegi és archív képek a típusról / fotó: SKYART MEDIA, Kránitz Balázs, Földesi László (Aeronews), Zainkó Géza, Tóth Béla, Angyal László, Zsaludek Endre, Malév, LRI és LKK archív