2023
Idén is 100.000 látogató az Aeroparkban

Idei százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark Repülőmúzeum. A ferihegyi kiállítóhely népszerűsége évről évre növekszik, 2023-ben is több látványossággal bővült a repülőmúzeum.

100_2

Míg tavaly csak az év utolsó napjaiban, addig idén már novemberben köszönthette a százezredeik látogatóját az Aeropark, mely a pandémia előtti időszakban évi 70.000 vendéget fogadott.

Ebben az évben egy pályaorientációs programra és reptérlátogatásra érkező, hatodik osztályos iskoláscsoportnál lépte át a számláló a mérföldkőnek számító értéket. A repülőmúzeum egyre több érdeklődőt vonz. Novemberre megdőlt egy másik rekord is: az Aeropark túravezetői idén eddig több mint 1000 csoportot kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközit Repülőtér kulisszái mögött, közel 30.000 látogatónak mutatva be a ferihegyi légikikötő titkait az autóbuszos reptérlátogatásokon.

DSC_0474
100_helikopterszimulator
100_police_busz_1

Mint minden évben, 2023-ban is több újdonsággal bővült a múzeum látnivalóinak sora. Az őszi Kéklámpás Találkozón került átadásra a Készenléti Rendőrséggel együttműködésben, a Budapest Airport támogatásával az a különleges installáció, amely a több mint 70 éves Légirendészeti Szolgálat múltját és működését mutatja be interaktív módon.

Ennek része az a Mi-2-es helikopter, amely a Készenléti Rendőrségtől került az Aeroparkba, és a nyár folyamán átfogó külső-belső felújításon esett át. A mellette álló egykori repülőtéri utasbeszállító autóbuszban két szimulátor kapott helyet. Az egyikben bárki belekóstolhat a helikoptervezetés élménybe. A szerkezet különlegességét az adja, hogy a kormányszervek, a kezelőfelületek és a paramétereket mutató műszerek egytől egyig eredetiek. A másik szimulátorban pedig egy rendőrautóba pattanhatnak be a látogatók.

DSC_0524
100_police_busz_2_legirendeszet_jelveny

Emellett egyre több „életjelet” produkál az egykor kalibrálási feladatokat ellátó Jak-40-es repülőgép, melynek kulcsfontosságú rendszereit folyamatosan élesztik fel a múzeum szakemberei, a Tu-134-es utastere pedig látványos változáson ment át az ülések és a felületek kárpitozását követően.

A Légiközlekedési Kulturális Központ tíz évvel ezelőtt vette át a ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését, és kezdte meg az addigra igencsak leromlott állapotú repülőgépek felújítását, és a gyűjtemény fejlesztését. Jelenleg 15 repülőgép és helikopter, számos oldtimer minősítésű repülőtéri földi kiszolgáló jármű, és öt szimulátor tekinthető meg, próbálható ki az Aeroparkban. Emellett jelenleg az LKK rendelkezik az ország harmadik legnagyobb veterán Ikarus-flottájával, amelynek tagjai a népszerű reptérlátogatásokat teljesítik a budapesti és a debreceni légikikötőben.

100_3
https://aeropark.hu/wp-content/uploads/2023/02/logo.svg

E-mail cím:
info@aeropark.hu

Telefonszám:
+36 1 700 1777

Nyitvatartás:
A folyamatosan frissülő nyitvatartás itt érhető el!

Üzemeltető:
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér
Levelezési cím: 1675 Budapest, Pf. 174.
Adószám: 22910653-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-944347
Bankszámlaszám: 10101360-03379200-01003004
IBAN: HU50-1010-1360-0337-9200-0100-3004
Swift: BUDAHUHB

Tömegközlekedés:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E autóbusszal a 2-es terminálig kell utazni, ott fennmaradva a buszon az első megállónál (“Repülőmúzeum”) leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat. A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Megközelítés, parkolás autóval és különjárati autóbusszal:
A 2-es terminál felé vezető bekötőúton a körforgalmat a 4. kijáraton kell elhagyni; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a fizetős parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

A parkolás az Aeropark saját parkolójában, kizárólag látogatóink számára, aznapra érvényes, megváltott múzeumi belépőjeggyel ingyenes. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Reptérlátogatásra saját busszal érkező csoportok különjárati buszai szintén díjmentesen vehetik igénybe a parkolót a csoport reptérlátogatás túrája és múzeumi tartózkodása idejére. Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.