2023 - EREDMÉNYEINK

Idei (2023) százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark Repülőmúzeum. A ferihegyi kiállítóhely népszerűsége évről évre növekszik, 2023-ben is több látványossággal bővült a repülőmúzeum.

100_2

Míg tavaly csak az év utolsó napjaiban, addig idén már novemberben köszönthette a százezredeik látogatóját az Aeropark, mely a pandémia előtti időszakban évi 70.000 vendéget fogadott.

Ebben az évben egy pályaorientációs programra és reptérlátogatásra érkező, hatodik osztályos iskoláscsoportnál lépte át a számláló a mérföldkőnek számító értéket. A repülőmúzeum egyre több érdeklődőt vonz. Novemberre megdőlt egy másik rekord is: az Aeropark túravezetői idén eddig több mint 1000 csoportot kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközit Repülőtér kulisszái mögött, közel 30.000 látogatónak mutatva be a ferihegyi légikikötő titkait az autóbuszos reptérlátogatásokon.

DSC_0474
100_helikopterszimulator
100_police_busz_1

Mint minden évben, 2023-ban is több újdonsággal bővült a múzeum látnivalóinak sora. Az őszi Kéklámpás Találkozón került átadásra a Készenléti Rendőrséggel együttműködésben, a Budapest Airport támogatásával az a különleges installáció, amely a több mint 70 éves Légirendészeti Szolgálat múltját és működését mutatja be interaktív módon.

Ennek része az a Mi-2-es helikopter, amely a Készenléti Rendőrségtől került az Aeroparkba, és a nyár folyamán átfogó külső-belső felújításon esett át. A mellette álló egykori repülőtéri utasbeszállító autóbuszban két szimulátor kapott helyet. Az egyikben bárki belekóstolhat a helikoptervezetés élménybe. A szerkezet különlegességét az adja, hogy a kormányszervek, a kezelőfelületek és a paramétereket mutató műszerek egytől egyig eredetiek. A másik szimulátorban pedig egy rendőrautóba pattanhatnak be a látogatók.

DSC_0524
100_police_busz_2_legirendeszet_jelveny

Emellett egyre több „életjelet” produkál az egykor kalibrálási feladatokat ellátó Jak-40-es repülőgép, melynek kulcsfontosságú rendszereit folyamatosan élesztik fel a múzeum szakemberei, a Tu-134-es utastere pedig látványos változáson ment át az ülések és a felületek kárpitozását követően.

A Légiközlekedési Kulturális Központ tíz évvel ezelőtt vette át a ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését, és kezdte meg az addigra igencsak leromlott állapotú repülőgépek felújítását, és a gyűjtemény fejlesztését. Jelenleg 15 repülőgép és helikopter, számos oldtimer minősítésű repülőtéri földi kiszolgáló jármű, és öt szimulátor tekinthető meg, próbálható ki az Aeroparkban. Emellett jelenleg az LKK rendelkezik az ország harmadik legnagyobb veterán Ikarus-flottájával, amelynek tagjai a népszerű reptérlátogatásokat teljesítik a budapesti és a debreceni légikikötőben.

100_3
új web 1

Az Aeropark régebbi online felületei már nem szemléltették megfelelően a múzeum üzeneteit, céljait. Ezért 2021 elején elindította online felületeinek teljes megújítását, melynek nagy lépéseként most a weboldal újulhatott meg.

A repülős ismeretterjesztés nemcsak a múzeumban, hanem a közösségi oldalakon is folytatódik. Az Aeropark légiközlekedési Youtubecsatornája közel 78 ezer követővel rendelkezik, az eddig megjelent mintegy 360 repülős dokumentumfilm 22 millió megtekintést ért el. A közösségi felület átalakulásával kapcsolatban is nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a múzeum. Tavaly óta aktívabbá vált az Aeropark Facebook oldala és elindult a Instagram oldala is, ahol új típusú, új hangvételű tartalmakkal találkoznak az oldal követői.

Az új weboldallal párhuzamosan fejlesztették a reptérlátogatás új foglalási rendszerét is. Számos jelzés, ötlet érkezett a régi rendszer újításával kapcsolatban az évek során, így célszerűnek látták a foglalási rendszer újítását is. Az új booking.aeropark.hu felület a reptérlátogatásra regisztrálók számára egyszerűbb kezelhetőséget biztosít a régebbi rendszernél. A fejlesztés célja, hogy a látogatók letisztultabb, értelmezhetőbb felületen láthatják a különböző reptérlátogatások típusait. A programokra való regisztráció után számos adminisztratív lépést automatizáltak. Az új  rendszerünkben a túrákra történő jelentkezés és jegyvásárlás a korábbiaktól eltérően látogatói felhasználói fiók létrehozásához kötött. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy mobiltelefonon keresztül is hatékonyan, gyorsan működjön a foglalás a túrákra.

2023 tavaszán megújult a múzeum weboldala. Az új aeropark.hu felépítése a korábbi oldal elemzési adatai alapján állt össze. Előtérbe kerültek a legfontosabb tartalmak, ezért átláthatóbban, sokkal könnyebben megtalálhatóak a felhasználók szempontjából fontosabb információk. A legkeresettebb szolgáltatások a régi oldalhoz képest tisztább felületen egy-egy kattintással elérhetőek.

Az oldal tervezésének fókusza, hogy az oldal látogatói már nem asztali gépről, hanem mobil eszközről keresték fel a régi oldalt és a számukra releváns információkat. Az új weboldal reszponzív tulajdonsága miatt mostantól a mai kor követelményeinek megfelelően kényelmesen telefonon, illetve bármilyen okoseszközön böngészhető.

főkép
booking_grafika

2021. december 18-án elindult az ferihegyi repülőmúzeum Instagram oldala, ahol új típusú és új hangvételű tartalmakkal találkozhattak az oldal követői. Ezzel is nyíltabbá és személyesebbé téve a látogatóközpont kommunikációját. 730 nappal később köszöntik a 2 000 követőjüket az Instagram oldalukon.
A média felület indulása óta 287 poszt született, amelyre 29 175 reakció érkezett. A múzeum közösségi felületével kapcsolatban nagyon sok pozitív visszajelzés kapott, amit ezúton is köszönnek mindenkinek!

Továbbra is céljuk, hogy a múzeum digitális kommunikációja folyamatosan megújuljon. Ezek után is mindent megtesznek, hogy a posztoknál ne használjanak hirdetést, ezzel is növelve a csatornán közzétett tartalmak élvezeti értékét.

instagram_2000_follow_1
aeropark_az ev utolso napjai
https://aeropark.hu/wp-content/uploads/2023/02/logo.svg

E-mail cím:
info@aeropark.hu

Telefonszám:
+36 1 700 1777

Nyitvatartás:
A folyamatosan frissülő nyitvatartás itt érhető el!

Üzemeltető:
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér
Levelezési cím: 1675 Budapest, Pf. 174.
Adószám: 22910653-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-944347
Bankszámlaszám: 10101360-03379200-01003004
IBAN: HU50-1010-1360-0337-9200-0100-3004
Swift: BUDAHUHB

Tömegközlekedés:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E autóbusszal a 2-es terminálig kell utazni, ott fennmaradva a buszon az első megállónál (“Repülőmúzeum”) leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat. A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Megközelítés, parkolás autóval és különjárati autóbusszal:
A 2-es terminál felé vezető bekötőúton a körforgalmat a 4. kijáraton kell elhagyni; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a fizetős parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

A parkolás az Aeropark saját parkolójában, kizárólag látogatóink számára, aznapra érvényes, megváltott múzeumi belépőjeggyel ingyenes. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Reptérlátogatásra saját busszal érkező csoportok különjárati buszai szintén díjmentesen vehetik igénybe a parkolót a csoport reptérlátogatás túrája és múzeumi tartózkodása idejére. Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.