Simba tűzoltóautó

_Simba

Súlya közel 40 tonna. 100 km/órával is képes hasítani. A 80-as évek első felében csodaszámba ment a Rosenbauer Simba megjelenése Ferihegyen. Nyugati technika, különleges design. A tűzoltóautó évtizedekig Budapesten szolgált, majd Debrecenbe került, 2020-ban Simba hazatért, és azóta az Aeropark látnivalóit gazdagítja, nem is akárhogyan.

Az osztrák gyártócég 1980-ban mutatta be az új típust. A háromtengelyes szerkezet 11,7 méter hosszú, 3,2 méter széles és közel 4 méter magas. Tartályaiban 11 ezer liter vizet, és ezer liter habképzőanyagot képes szállítani. Ha minden benne van, akkor az óriási tűzoltóautó tömege alulról súrolja a 40 tonnát. Ezt a tömeget pedig egy 618 lóerős, V12-es Mercedes-Benz motor hozza mozgásba. Az ún. gyorsbeavatkozó szernek van még egy motorja, még pedig egy V8-as, amelyik a nagyteljesítményű a habvízágyút működteti. Simba percenként 5000 liter oltóanyagot képes kibocsátani akár 70 méteres távolságra.

A 80-as években csodaszámba ment, hogy a monstrum 23 másodperc alatt gyorsult fel nulláról 80 km/órás sebességre, de a végsebessége a 120 km/órát is meghaladta.

A 80-as évek elején kezdődött meg a 2-es terminál, a 2-es pálya, az új irányítótorony, a műszaki előtér és a központi tűzoltóbázis építése a ferihegyi légikikötőben, amelynek területe egy szempillantás alatt a korábbi duplájára nőtt. A nemzetközileg előírt beavatkozási időket pedig csak a világ élvonalába tartozó technikával lehetett tartani. A reptér akkori üzemeltetőjének, az LRI-nek így esett a választása az osztrák Rosenbauer cég termékére. A Ferihegyre került példány 1984-ben gördült ki a linzi gyártócsarnokból.

Érdekesség, hogy 2020-ban a hatalmas jármű saját kerekein tette meg a Debrecen-Ferihegy utat, hétköznapinak egyáltalán nem mondható látványt nyújtva az M3-as autópályán. Azóta számos rendszere nagyjavításon, ápoláson esett át, ennek köszönhetően az utóbbi években látogatók ezrei próbálhatták ki működés közben az Aeropark nagyrendezvényein.

simba_3
https://aeropark.hu/wp-content/uploads/2023/02/logo.svg

E-mail cím:
info@aeropark.hu

Telefonszám:
+36 1 700 1777

Nyitvatartás:
A folyamatosan frissülő nyitvatartás itt érhető el!

Üzemeltető:
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér
Levelezési cím: 1675 Budapest, Pf. 174.
Adószám: 22910653-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-944347
Bankszámlaszám: 10101360-03379200-01003004
IBAN: HU50-1010-1360-0337-9200-0100-3004
Swift: BUDAHUHB

Tömegközlekedés:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E autóbusszal a 2-es terminálig kell utazni, ott fennmaradva a buszon az első megállónál (“Repülőmúzeum”) leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat. A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Megközelítés, parkolás autóval és különjárati autóbusszal:
A 2-es terminál felé vezető bekötőúton a körforgalmat a 4. kijáraton kell elhagyni; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a fizetős parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

A parkolás az Aeropark saját parkolójában, kizárólag látogatóink számára, aznapra érvényes, megváltott múzeumi belépőjeggyel ingyenes. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Reptérlátogatásra saját busszal érkező csoportok különjárati buszai szintén díjmentesen vehetik igénybe a parkolót a csoport reptérlátogatás túrája és múzeumi tartózkodása idejére. Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.