ILJUSIN IL-18V
HA-MOG

IL-18
HA-MOG

Az Il-18 az 1950-es években, a Szovjetunióban az Iljusin tervezőirodában kifejlesztett, négy légcsavaros gázturbinával felszerelt közepes hatótávolságú utasszállító repülőgép. A típus az Aeroflot közép-hatótávolságú repülőgép iránti igénye alapján született meg, a hasonló kialakítású brit Bristol Britannia és az amerikai Lockheed L-188 Electra típusok kortársaként.

A prototípus első felszállására 1957. július 4-én került sor. Sorozatgyártása a Moszkva mellett működő 30 számú „Znamya Truda” repülőgépgyárban történt. 1957-től 1969-ig, a gyártás megszűnéséig 566, beleértve a két prototípust, repülőgép készült el. Később, átalakítás után áruszállító repülőgépként és egyéb speciális feladatkörben is alkalmazták, katonai változatai az orosz légierőnél és néhány országban a mai napig repülnek.

A Magyar Légiközlekedési Vállalat (Malév) 1960–1989 között üzemeltette a típust. Mérföldkövet jelentett a vállalat történetében az Il-18-as túlnyomásos kabinja, a megháromszorozódott utaslétszám, a korábbi lehetőségeket jelentősen meghaladó sebessége és hatótávolsága – ezekkel a repülőgépekkel a Malév már Európán kívüli célállomásokat is elért.

Az 1970-es évek elejétől a légitársaság új, sugárhajtású utasszállító repülőgépei fokozatosan kiszorították az utasforgalomból a típust, a nyolcvanas években pedig már csak teherszállító repülőgépként üzemeltek 1989-es forgalomból való kivonásukig.

A Malév által üzemeltetett repülőgépek szomorú statisztikája, hogy a nyolc darab Il-18-asból három példány szenvedett katasztrófát, egy további repülőgép pedig földi ütközés miatt nem repült többé. A maradék négy példány viszont még ma is megtekinthető különböző múzeumokban.

Az Aeropark Il-18V típusú, 147007103 gyártási számú, a HA-MOG lajstromjelű repülőgépe 1964. március 28-án érkezett Budapestre a Malév megrendelésére. A repülőgép 1964. április 2-án repült először utasforgalomban a Budapest – Moszkva – Budapest útvonalon.

Utolsó utasforgalmi útját 1978. november 3-án teljesítette, majd teherszállító géppé alakították át. 1988. október 14-én hajtómű tesztelés közben a hármas számú hajtóműve kigyulladt, de sikeresen eloltották.

A szintén az Aeroparkban látható másik Il-18-as, a HA-MOA repülőgép részegységeinek felhasználásával ugyan kijavították, ám közelgő selejtezése miatt az esemény után többet már nem repült. Összesen 36 558 levegőben töltött óra után, 1993 júniusában a Malév Oktatási Központ tanműhelye kapta meg.

2006 novemberében a repülőgép a tanműhelynél feleslegessé vált, sorsa bizonytalan lett, ezért a repülőtéri dolgozók összefogtak, hogy megmeneküljön. Ennek eredményeként a repülőgépet az Aeroparkba vontatták. A Légiközlekedési Kulturális Központ a gép festését 2014-ben felújította, majd 2020-ban megvásárolja.

Hossz / Length: 35,90 m
Magasság / Height: 10,16 m
Fesztáv / Wingspan: 37,40 m
Szárnyfelület / Wing area: 140,00 m2
Üres tömeg / Empty weight: 35 000 kg
Maximális felszállótömeg / Maximum takeoff weight: 64 000 kg
Utasférőhely / Capacity: maximum 89 –105 fő
Hajtómű / Powerplant:
Ivchenko AI–20K, 4x3169 kW (4 x 4 250 LE)
Legnagyobb sebesség / Maximum speed: 650 km/h; 0,65 Mach
Utazósebesség / Cruising speed: 625 km/h
Utazómagasság / Cruising altitude: 8 000- 9 000 m
Hatótávolság / Range: 4 800 km
https://aeropark.hu/wp-content/uploads/2023/02/logo.svg

E-mail cím:
info@aeropark.hu

Telefonszám:
+36 1 700 1777

Nyitvatartás:
A folyamatosan frissülő nyitvatartás itt érhető el!

Üzemeltető:
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér
Levelezési cím: 1675 Budapest, Pf. 174.
Adószám: 22910653-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-944347
Bankszámlaszám: 10101360-03379200-01003004
IBAN: HU50-1010-1360-0337-9200-0100-3004
Swift: BUDAHUHB

Tömegközlekedés:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E autóbusszal a 2-es terminálig kell utazni, ott fennmaradva a buszon az első megállónál (“Repülőmúzeum”) leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat. A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Megközelítés, parkolás autóval és különjárati autóbusszal:
A 2-es terminál felé vezető bekötőúton a körforgalmat a 4. kijáraton kell elhagyni; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a fizetős parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

A parkolás az Aeropark saját parkolójában, kizárólag látogatóink számára, aznapra érvényes, megváltott múzeumi belépőjeggyel ingyenes. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Reptérlátogatásra saját busszal érkező csoportok különjárati buszai szintén díjmentesen vehetik igénybe a parkolót a csoport reptérlátogatás túrája és múzeumi tartózkodása idejére. Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.