Il-18V

Az Il–18 (NATO-kódja: Coot-szárcsa) az 1950-es években a Szovjetunióban az Iljusin-tervezőirodában kifejlesztett, négy légcsavaros gázturbinával felszerelt közepes hatótávolságú utasszállító repülőgép. Később szállító repülőgépként és egyéb speciális feladatkörben is alkalmazták, katonai változatai is készültek, melyek több országban a mai napig repülnek.

A típus az Aeroflot közép-hatótávolságú gép iránti igénye alapján született meg, a hasonló kialakítású brit Vickers Vanguard és az amerikai Lockheed L-188 Electra típusok kortársaként. A prototípus első felszállására 1957-ben került sor. Érdekesség, hogy a típushoz alkalmazott Ivcsenko AI-20-as hajtómű egy 2. világháborús, német tervezésű motor közvetlen leszármazottja.

A Magyar Légiforgalmi Vállalat (Malév) 1960–1989 között üzemeltette a típust. Mérföldkövet jelentett a vállalat történetében az Il-18-as túlnyomásos kabinja, a korábbi lehetőségeket jelentősen meghaladó sebessége és hatótávolsága – ezekkel a repülőgépekkel a Malév már Európán kívüli célállomásokat is elért. Az 1970-es évek elejétől a légitársaság új, sugárhajtású utasszállító repülőgépei fokozatosan kiszorították az utasforgalomból a típust, a nyolcvanas években pedig már csak teherszállító gépként üzemeltek 1989-es kivonásukig.

A Malév által üzemeltetett gépek szomorú statisztikája, hogy a nyolc darab Il-18-asból három példány szenvedett katasztrófát, egy további repülőgép pedig egy földi ütközés miatt nem repült többé. A maradék négy példány viszont még ma is megtekinthető különböző múzeumokban.

HA-MOA

Az Aeroparkban kiállított, HA-MOA lajstromjelű repülőgép 1960. április 1-jén érkezett Ferihegyre, az akkori Malév arculatának megfelelő festéssel, majd a műszaki átvétel után 1960. május 25-én repülte első útját Moszkvába. A hetvenes évek közepétől fokozatosan háttérbe került a típus, így 1977-ben átalakították teherszállító repülőgéppé. Kiszerelték az üléseket, a konyhát és a mosdókat, ezáltal egy összefüggő teherkabint alakítottak ki a pilótafülke és a személyzeti pihenőrész mögött. Ettől fogva 10 éven keresztül szállított főleg élő állatokat, leggyakrabban naposcsibéket a Közel-kelet és Észak-Afrika országaiba. 1987-ben lejárt a gép üzemideje, meghosszabbítani nem volt értelme a csökkenő szállítási feladatok miatt. Búcsúrepülésére 1987. február 19-én került sor. Pályafutása alatt 37197 órát töltött a levegőben, 17285 leszállással. Kivonása után a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonába került és visszafestették eredeti, 1960-as színeire. Sokáig állt a műszaki előtéren, majd 1991 októberében átvontatták az Aeropark területére.