A NAV kiállítást nyitott az Aeroparkban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új kiállítással gazdagítja az Aeropark Repülőmúzeumát, melyből a repülőtéri vámszolgálat történetét, a pénzügyőrök mindennapjait, munkájuk érdekes pillanatait ismerheti meg az egyenruhás és a repülőtéri élet iránt érdeklődő közönség.

nav_busz_airportal_6

Minden azzal kezdődött, hogy a Légiközlekedési Kulturális Központ felajánlott a NAV Repülőtéri Igazgatóságának egy forgalomból kivont szélestörzsű autóbuszt, mellyel egykor a légiutasokat szállították a repülőtéren belül. Mivel a pénzügyőrök repülőtéri szolgálatának 70. évfordulóját 2022-ben ünnepelte a NAV, szinte kínálkozott, hogy a buszt a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum bevonásával mini múzeummá alakítsák, megmutatva az elmúlt 70 évet.

nav_busz_airportal_7

Így, többhónapos előkészítés után, 2024. június 13-án, 14 órakor megnyitotta kapuit a NAV múzeumbusza. A tartalmas tárlaton megismerhetők például a különböző „történelmi” korszakok ma már különösnek tűnő vámszabályai, de az is, hogy a találékony utasok ezeket hogyan próbálták kijátszani.

Láthatók lefoglalt tárgyak, a repülőtér világa korabeli fényképeken, és korhű egyenruhák.

Kiderül, melyek voltak a legnagyobb repülőtéri kábítószerfogások, s hogyan segítik felfedésükben a pénzügyőröket a szolgálati kutyák; mit tesznek a NAV-osok a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok védelméért.

A kvízek, játékok interaktív környezetet kínálnak a látogatóknak, sőt még a legkisebbekre is gondoltak a múzeumbusz megálmodói: a gyerekek külön „bejáraton” át juthatnak a pilótafülkének berendezett játéktérbe.

Aki szeretne a repülőtér zártabb világába a pénzügyőrök szemszögéből betekinteni, akit vonz az egyenruhások világa, keresse a NAV kiállítását az Aeropark Repülőmúzeumában!

Fotók: NAV & Airportal.hu
Sajtóközlemény: NAV

nav_busz_nav_3
nav_busz_airportal_4
https://aeropark.hu/wp-content/uploads/2023/02/logo.svg

E-mail cím:
info@aeropark.hu

Telefonszám:
+36 1 700 1777

Nyitvatartás:
A folyamatosan frissülő nyitvatartás itt érhető el!

Üzemeltető:
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér
Levelezési cím: 1675 Budapest, Pf. 174.
Adószám: 22910653-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-944347
Bankszámlaszám: 10101360-03379200-01003004
IBAN: HU50-1010-1360-0337-9200-0100-3004
Swift: BUDAHUHB

Tömegközlekedés:
Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E autóbusszal a 2-es terminálig kell utazni, ott fennmaradva a buszon az első megállónál (“Repülőmúzeum”) leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat. A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdán az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Megközelítés, parkolás autóval és különjárati autóbusszal:
A 2-es terminál felé vezető bekötőúton a körforgalmat a 4. kijáraton kell elhagyni; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a fizetős parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

A parkolás az Aeropark saját parkolójában, kizárólag látogatóink számára, aznapra érvényes, megváltott múzeumi belépőjeggyel ingyenes. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Reptérlátogatásra saját busszal érkező csoportok különjárati buszai szintén díjmentesen vehetik igénybe a parkolót a csoport reptérlátogatás túrája és múzeumi tartózkodása idejére. Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.