TNT-Malév: A Jumbolino (Bae-146) story

1988. november 18. – Fontos mérföldkő a Malév életében. Ez a nap nemcsak azért volt nevezetes, mert landolt a légitársaság első Boeing 737-200-asa Budapesten. Ugyanezen a napon, valamivel korábban érkezett meg egy másik nyugati repülőgép, még pedig a Bae-146-os, amelynek törzsén ott volt a Malév és a TNT logója egyaránt. A kísérletezés időszaka volt a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje.

Milyen feladatot kapott – ahogy akkoriban mondták – „a kis delfin”? Milyen útvonalakon repült a Bae-146-os és mi mindent szállított? Hogyan zajlott a pilóták átképzése? Milyen feladatokat szántak a később megjelent Boeing 707-esnek? A Jumbolino 5 évig dolgozott Ferihegyről. Történetét Kovács Ferenc, a TNT-MALÉV egykori vezérigazgató-helyettese, és Csernus László típusfőpilóta mesélte el. Szerkesztő: Kránitz Balázs