
Évek óta immár hagyomány, hogy október első hétvégéjén 60-70 különleges Ikarus autóbusz – köztük számos oldtimer jármű – költözik az Aeroparkba. A Légiközlekedési Kulturális Központ, a Közlekedési Múzeum, a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt., és számos partnere a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait 2022-ben negyedik alkalommal vonultatja fel a múzeumban. A kiállítás mellett élménybuszozás is zajlik ilyenkor az Aeropark és az 1-es Terminál között. Az idősebbek így nosztalgiázhatnak, a fiatalok pedig átélhetik az igazi Ikarus-élményt.
Ha kiállítóként regisztrálnál az Ikarus Találkozóra, kérjük töltsd ki az alábbi űrlapot!

Ahány Ikarus, annyi történet: az Aeropark hatalmas területén sétálva nemcsak a kiállított járművek révén kel életre a múlt, hanem az autóbuszokon szolgálatot teljesítő sofőrök és tulajdonosok révén is. Kalandos bontói történetek, izgalmas alkatrészbeszerzések, bravúros technikai megoldások, odaadás, lelkes értékmentés – ilyenekről is mesélnek a szakemberek, akiknek életében meghatározó szerepet játszanak ezek a járművek. Ezen a hétvégén a kiállított járműveket kívülről és belülről egyaránt megtekinthetik az érdeklődők, de emellett számos izgalmas, látványos és interaktív programmal készülnek a szervezők.
Javasoljuk, hogy a sorbanállás elkerülése, és a gyorsabb bejutás érdekében jegyet előre váltsd meg!
A legutóbbi rendezvényekre már nemcsak az ország legkülönfélébb pontjairól, hanem külföldről is érkeztek kiállítók. Német és lengyel tulajdonban lévő, különleges járművek is feltűntek az Aeroparkban. Típusok, típuscsaládok, amelyek rendszeresen megfordulnak a Ferihegyi Ikarus Találkozón:
Ikarus 55 | Ikarus 66 | Ikarus 60 |
Ikarus 266 | Ikarus 250 | Ikarus 350 |
Ikarus 280 | Ikarus 415 | Ikarus 256 |
Ikarus 480 | Ikarus 125 | Ikarus 543 |

Felvonulás, járműbemutató, interaktív programok
A kétnapos találkozó egyik leglátványosabb eleme, amikor szombaton 16:00 órakor a kiállított autóbuszok többsége egy több kilométer hosszú menetoszlopba rendeződik, és rendőri biztosítás mellett látványos felvonulásra indul az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon. Ilyenkor százak várják az út mellett fényképezőgépekkel, nagyméretű objektívekkel felszerelkezve a hétköznapinak nem nevezhető közúti bemutatót.
Az Ikarus találkozón rendszeresen indulnak interaktív, tematikus séták, melyeken a látogatók megismerhetik a magyar járműgyártás történetének egy jelentős szeletét.
Mindkét napon faros Ikarus 55-össel és az emeletes 556-os „Bikarusszal” lehet élménybuszozni, és igazi időutazáson részt venni. Ezek a járatok folyamatosan indulnak az Aeropark és a ferihegyi történelmi 1-es Terminál között. A buszok néhány percre megállnak az idén 72 éves, repülőgépet formázó épület előtt, hogy az utasok izgalmas fotókat készíthessenek kedvenc járművükről. Erre a programra a rendezvény hétvégéjén a helyszínen vásárolhatnak jegyet a látogatók (1500 és 2000 Ft/fő).
Motorkoncert
Igazán izgalmas programelemekkel készülünk a hardcore műszaki rajongóknak! Csillagmotorok muzsikája tölti be óráról órára az Aeropark területét mindkét napon. Reggeltől estig felváltva durrantjuk be a Kamov 26-os „kukacbombázó” helikopterünk motorját, és egy An-2-es repülőgép 1000 lóerős erőforrását (AS62) Török József gyűjtő jóvoltából. A gépek jó ismerői és gazdái nemcsak üzembe helyezik a különleges szerkezeteket, hanem folyamatosan mesélnek is róluk!

Ikarus 55-ös ingajárat a Népliget és az Aeropark között
Érkezzen a helyszínre stílusosan! A találkozó mindkét napján ingajátok közlekednek a Népliget és az Aeropark között, melyeket a Volánbusz faros Ikarus autóbuszai teljesítenek, így a retro élményekre való ráhangolódás már az Üllői úton megkezdődhet! Az ingajáratokra érdemes a jegyet előre megváltani a Volánbusz honlapján.
Indulás | Indulási hely | Érkezési idő | Célállomás |
---|---|---|---|
9:00 | Népliget autóbusz-állomás | 9:30 | Aeropark |
10:00 | Népliget autóbusz-állomás | 10:30 | Aeropark |
11:00 | Népliget autóbusz-állomás | 11:30 | Aeropark |
13:30 | Népliget autóbusz-állomás | 13:55 | Aeropark |
14:30 | Népliget autóbusz-állomás | 14:55 | Aeropark |
Indulás | Indulási hely | Érkezési idő | Célállomás |
---|---|---|---|
13:00 | Aeropark | 13:25 | Népliget autóbusz-állomás |
14:00 | Aeropark | 14:25 | Népliget autóbusz-állomás |
17:30 | Aeropark | 17:55 | Népliget autóbusz-állomás |
18:00 | Aeropark | 18:25 | Népliget autóbusz-állomás |

Aeropark: élmény & repülés
Az Aeropark évek óta az ország leglátogatottabb repülőmúzeuma, évente több mint 70 ezer vendéget fogad. A kiállított légijárműveken a vendégek ízelítőt kapnak a magyar polgári repülés hőskorából, és a Malév 66 éves történetének egy jelentős szeletét is megismerhetik. A repülőgépek fedélzetén rendszerint olyan pilóták, utaskísérők és műszaki szakemberek fogadják az érdeklődőket, akiknek életében meghatározó szerepet játszott az Il-18-as, a Tu-134-es vagy a Tu-154-es. A repülőtér azonban nem csupán a repülőgépekről szól, a légikikötő hétköznapi működésében óriási szerepet játsszanak a speciális földi járművek is. A kiállítóhely nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a történelmi repülőgépek mellett megtekinthetők, sőt kipróbálhatók legyenek a ferihegyi földi járművek, az előteres Wartburgtól kezdve, a különféle Zsigulikon és nagyteljesítményű repülőgépvontatókon át a legendás repülőtéri tűzoltóautóig, a Simbáig. Az Aeroparkban akár a nagygépes pilóták életébe is belekóstolhatnak a látogatók, hiszen két szimulátor is üzemel a múzeumban. A ferihegyi repülőmúzeum egyik legnépszerűbb programja a reptérlátogatás, amelyet jellemzően Malév Ikarus autóbuszokkal teljesítünk a légikikötő kulisszái mögött.
A Bikaruszról (MÁVAUT–Ikarus 556)
Az egyedi karosszériagyártó munkálatok egyik kiemelt csúcsteljesítménye az 1968-ban gyártott MÁVAUT–Ikarus 556 típusú, „Bikarusz” becenevet viselő emeletes autóbusz volt. Elkészültével hazánkban 1921 óta először helyeztek forgalomba emeletes autóbuszt. Az emeletes konstrukció elgondolását a hatvanas évek vége felé a kényszerhelyzet szülte, ezzel tervezték megoldani a városi tömegközlekedés zsúfoltságának enyhítését. Az alapterület jobb kihasználása által a közlekedés meggyorsítása volt a cél. A mindössze egy példányban elkészült autóbusz lehetőséget nyújtott a műszaki és forgalomtechnikai szempontok felmérésére. Az emeletes autóbuszt 1968 decemberére készítette el a MÁVAUT Béke téri főműhelye Enyedi László főmérnök és Nagy Sándor mérnök vezetésével hat hónap alatt, két Ikarus 556 típusú autóbusz összeépítésével. Ezt a járművet is megcsodálhatod, sőt ki is próbálhatod ezen a hétvégén az Aeroparkban!

Az egyik legismertebb hazai márka
Az Ikarus egyike a magyar ipar egy időben legsikeresebb, valóban világhírű márkaneveinek. Az állami autóbuszgyár előtörténete 1895-ig nyúlik vissza, viszont története Ikarus néven csak a második világháború után kezdődött meg. Az Ikarus, mint állami vállalat az 1970-es és az 1980-as években meghatározó szerepet töltött be nem csupán a keleti blokk államainak piacán, hanem a világpiacon is.
A különféle Ikarus autóbuszok nemcsak a tömegközlekedésben és a közutakon játszottak óriási szerepet, évtizedeken át meghatározó szereplői voltak a ferihegyi repülőtér életének is, hiszen ilyen járművek bonyolították az utasbeszállítást a termináls és a repülőgépek között, valamint sok esetben a transzfert a belvárosi szállodák és Ferihegy között.


Egy kisgépről bepillanthatunk Washington ma már tiltott légterébe, megtudjuk, hogy lehet az Emirátusokból hazarepültetni egy jacuzzit, és azt is, hogy a kosarasok miért cipelik föl játszó cipőiket, mezüket a fedélzetre. A VIP Váró következő adásában vele beszélget Markovits Ferenc.
Hallgasd itt:
A korábbi adásokat itt találod:

„Flight to nowhere” élménycsomag
Országnéző élményprogramot hirdet az Aeropark együttműködésben a Smartwings légitársasággal, és a Budapest Airport támogatásával. Október 25-én – Európában elsőként – közel 60 perces sétarepülésre indul három alkalommal is a Smartwings Boeing 737-800-asa a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A tervezett útvonal érinti a többi között a Dunakanyart, a Balatont, a Bakonyt és Budapestet, ez azonban az aznapi időjárástól, a felhőborítottságtól függően változhat. Amennyiben az Alföld fölött lenne szikrázó napsütés, akkor a Duna-Tisza köze és a Tisztántúl nevezetességeit nézzük meg. Az utazómagasság ezúttal nem 10 ezer méter lesz.

A világon elsőként az ausztrál Qantas hirdetett „Flights to nowhere” járatokat, amelyek az ország nevezetességei felett repültek el. Több ázsiai légitársaság is indított hasonló túrákat, Európában ilyenre még nem volt példa. Egészen mostanáig.
A különleges, országnéző Budapest-Budapest járatok október 25-én indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljáról. Tarts velünk, ne maradj le az élményről!
A programról
Találkozó az Aeroparkban, ahonnan a repülőmúzeum Ikarus autóbuszai viszik az utasokat a ferihegyi 2-es Terminálra. A landolást követően reptérlátogatással folytatódik a program, ahol megmutatjuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszatitkait. Ezt követően a csoport visszatér az Aeroparkba, ahol a látogatók megismerkedhetnek a magyar repüléstörténet meghatározó repülőgépeivel.


A programon kizárólag érvényes, kifizetett regisztrációval rendelkező utasok vehetnek részt. A belföldi charterjáratot szerződött partnerünk, a Smartwings légitársaság teljesíti. Belföldi sétarepülésről lévén szó, az utasokra nem vonatkozik az érkezés utáni karanténkötelezettség. A programot csak megfelelő létszámú jelentkező esetén tudjuk elindítani. A regisztráció és a jelentkezési határidő után részletes tájékoztatót küldünk utasainknak a pontos indulási időkkel, a sétarepüléssel és a várható útvonallal kapcsolatban.
Jelentkezési határidő: 2020. október 19.
Ablak melletti helyek: 35.000 Ft/fő
Középső és folyosó melletti helyek: 26.000 Ft/fő
További információ: info@aeropark.hu





Az időutazás az Aeroparkból indul. Érkezz a Malév Faros Ikarus 55-ös autóbusszal a történelmi 1-es Terminál előterére, ahol a Li-2-es repülőgép csak rád vár! Kb. 15 perces nosztalgiarepülés Budapest felett! Ne maradj le az élményről!
A Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett, HA-LIX lajstromú és Malév festést viselő Liszunov Li-2-es repülőgép igen közismert a repülésrajongók körében, ugyanis ez az egyetlen repülőképes példány az egész világon.


Birkát, csirkét, fenyőt, cérnát, ruhát, gépeket egyaránt szállítottak a fedélzeten. Számtalan egzotikus országban jártak a Malév Il-18-asai. Magyar repülőgép először 1966-ban repülte át az Egyenlítőt. MOHelén egy egy hónapos kormányjáratot teljesített Afrika és Ázsia érintésével. Több repülőtér alaposan megdolgoztatta a pilótákat, akik nem egyszer háború sújtotta országokba vittek segélyszállítmányokat. Mitől volt szerethető típus az Il-18-as? Hogyan navigált a személyzet a Szahara felett? Milyen különleges járatokat teljesítettek ezek a Malév gépek?