
A ferihegyi repülőtér több, mint hétévtizedes történetében sokféle repülőgéptípus megfordult a légikikötőben – köztük a világ legnagyobbjai – de magyar hidroplán május 11-én gördült be először az 1-es Terminál előtti betonra. Az Aeroexpress amfíbiája, amely vízről és szárazföldről is képes üzemelni egy különleges programra érkezett.

A Közlekedéstudományi Egyesület által meghirdetett országos programsorozathoz, A Közlekedési Kultúra Napjához az Aeropark repülőmúzeum, az Aeroexpress légitársaság és a BASe Airlines is csatlakozott, így ezen a napon több száz gyermek és felnőtt kerülhetett igazán közel a repüléshez. A légitársaság hangára előtt kiállított Embraer 120-as utasszállító repülőgéphez, és a Cessna 206-os amfíbiához folyamatosan érkeztek a reptérlátogató csoportok.
Az Aeropark által szervezett fedélzet titkai program keretében a látogatókat Darida Tamás, és Széchey Márton oktatókapitány, valamint Szombati Zsuzsanna légiutas-kísérő avatta be abba, hogyan dolgoznak a személyzet tagjai ezeken a repülőgépeken, milyen út vezet a pilótafülkéig, milyen „láthatatlan” feladataik vannak a pilótáknak és a stewardesseknek a fedélzeten. A szakemberek bemutatták a repülőgépek egyes rendszereit, a pilótafülkéket, és a típusok sajátosságait.
Az Aeroexpress márkanév idén 100 éves, hiszen 1923-ban ezen a néven kezdte meg működését az a légitársaság, amely a Duna Gellérthegy előtti szakaszáról felszállva a Balatonra és Bécsbe szállította az utasokat – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, a légitársaság alapítója. A cég tavaly kezdte működését, hogy a BASe Airlins-szal együttműködésben olyan Kárpát-medencei célállomásokra indítson Embraer 120-asokkal teljesített járatokat, melyek autóval vagy vonattal nehézkesen megközelíthetők. Az Aeroexpress Regional jelenleg heti négy járatpárt üzemeltet Budapest és Kolozsvár között. A másik kiemelt cél, hogy Magyarországon ismét meghonosodjon a vízirepülés. Tavaly indult el az az előkészítő fázis, amely során a hidroplánnal több száz órányi tesztrepülést hajtottak végre a Duna adonyi szakaszán, valamint a Balaton három pontján. A Cessna 206 amfíbia azóta a hazai repülőnapok egyik főszereplője lett.
A hidroplán történelmi jelentőségű ferihegyi leszállásához egy másik évforduló is kapcsolódott. Ezen a napon ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Aeroparkot üzemeltető és a ferihegyi, valamint a debreceni repülőtérlátogatásokat bonyolító Légiközlekedési Kulturális Központ, amelynek célja, hogy minél sokrétűbben mutassa be a repülés és a repülőterek világát, a légiközlekedési iparág működését az érdeklődőknek, valamint értékmentő munkát végezzen, hogy a magyar aviatikában meghatározó szerepet játszó repülőgéptípusok és a repülőtérhez ezer szálon kötődő földi járművek fennmaradjanak az utókor számára. Az Aeropark repülőmúzeum tavaly 100 ezer látogatót fogadott, a túravezetők pedig több mint ezer reptéri túrán közel 30 ezer embernek mutatták meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, a kulisszák mögött.


Több, mint 50 évvel ezelőtt gördültek le az első Ladák a gyártósorról. Az olasz Fiat segítségével készült Zsiguli a világot ugyan nem, de a keleti blokkot meghódította. A különböző változatokból 17 millió darabot sikerült eladni, Magyarországon több mint 1 millió példány került forgalomba. A típusnak óriási a rajongótábora. Ezek a számok is jól mutatják, hogy a márka Magyarországon különösen népszerű volt, részben azért, mert itthon nem gyártottak személyautót, részben pedig azért, mert megfizethető volt az áruk. Ennek köszönhető, hogy manapság egész Európában Magyarországon van a legnagyobb kultusza a márkának.
Ritka példányok, oldtimerek, korabeli szolgálati járművek, versenyautók, és tuning Zsigulik is bemutatkoznak a történelmi repülőgépek között! Történetek, látvány, időutazás, élményautózás, megannyi interaktív program. A találkozó szervezésében kiemelt partnerünk a Veterán Zsiguli Egyesület! Hamarosan közzétesszük, hogy mi minden vár még rád ezen a napon a ferihegyi Repülőmúzeumban.

Ha Te is bemutatnád saját járgányodat, töltsd ki az alábbi regisztrációs űrlapot: https://forms.gle/FxEtd5tmz1bZ5jJ68
Időutazás a levegőben is!
Ezen a napon nemcsak a földön utazunk vissza évtizedeket az időben, hanem a levegőben is! Ferihegyről teljesít nosztalgiajáratokat a világ egyetlen repképes Li-2-es repülőgépe, melyet a Goldtimer Alapítvány üzemeltet. És, hogy az élmény teljes legyen: a sétarepülésre induló utasokat Malév Faros Ikarus 55-ös autóbusszal szállítjuk az idén 73 éves történelmi 1-es Temrinálhoz. Jegyek a sétarepülésre itt kaphatók.
A 15-20 perces, Budapest feletti sétarepülések abból a hőskorból adnak ízelítőt, amikor még ilyen Li-2-es gépek kötötték össze a vidéki nagyvárosokat Budapesttel, és évtizedeken át napi szinten teljesítették a kulcsfontosságú belföldi járatokat.

A Zsiguli sztori
A Zsiguli sikerességét bizonyítja, hogy exportra is gyártották: 1971-től kezdve nem csak Oroszországban volt kapható, az első külföldi piacok között Jugoszlávia és Finnország mellett Hollandia és Belgium is szerepelt. Csak abban az évben 57 ezer példányt szállítottak más országokba, ami a Szovjetunió akkori autóexportjának harmadát tette ki. Bár az oroszok nyelvének könnyű volt a Volga menti Zsiguli hegységről származó név, a nemzetközi értékesítés során a Lada nevet használták, és természetesen ez a név maradt fenn a Szovjetunió felbomlása után. A 2101-es szériából még ma is több százezer regisztrált példány létezik Oroszországban, amit nem csak hétköznapi használatra alkalmaznak, sok gyűjtő felújítja és kiállítja saját darabjait. 1988-ig több változatban is készült a modell, kettő még Wankel-motort is kapott, amit a szovjet rendőrség és a KGB használt, bár ezek nem a megbízhatóságukról voltak híresek. 2010-ig aztán a 2102 és 2107 között minden számot felhasználtak további modellekre, melyekből szintén több millió darab készült. Ma a Lada, mint autómárka még mindig az AvtoVAZ tulajdonában és gyártása alatt áll, amiben többségi tulajdont szerzett a Renault-csoport. A Vesta és a Granta modellek mellett a kínálat része még a 4×4, az XRAY és a Largus, ezek közül itthon a Vesta és a 4×4 kaphatók. (Forrás: Autónavigátor)


Technikai információk
Adószám: 22910653-2-43
Légiközlekedési Kulturális Központ
Mi történt nálunk az elmúlt hónapokban?
- Megújult a Tu-154-es pilótafülkéje a pilótaülésekkel és a légiutas-kísérők jumpseatjeivel egyetemben. A repülőgép hátsó kabinjában épül az új kiállítótér.
- Kárpitozási munkálatok zajlottak a Tu-134-es fedélzetén, ahol az idei szezonra elkészülnek a felújított utasülések.
- Gondos ápoláson esett át az egykori kalibrálógép, a Jak-40-es (HA-YLR) pilótafülkéje és utastere, ahová visszakerült a Sierra berendezés, amely a rendszer lelkét jelentette.
- Kollégáink átfogó karbantartást végeztek az L-410-es fedélzetén, újjá varázsolták a pilótafülkét, a kabinban pedig régi helyére került vissza a kalibráló berendezés, amely már életfunkciókat is mutat.
- Egyre több rendszer éled fel a tavaly érkezett kukacbombázó helikopteren. A Kamov 26-os csillagmotorját rendszeresen beindítjuk a látogatók legnagyobb örömére.
- Új padlószőnyeget kapott a Li-2-es fedélzete, ahol felújításon estek át a történelmi repülőgép kényelmes, süppedős foteljei.
- Zajlik a festés, a műszerek ápolása, a kapcsolók pótlása az Il-14-es pilótafülkéjében.
- Megújultak a legendás repülőtéri tűzoltóautó, a 40 tonnás Simba ülései.
- Elkészült és már próbaüzemben működik az új Mi-2-es szimulátorunk, amely egy utasbeszállító autóbuszban kapott helyet.
- Új fogadóterületet alakítottunk ki az érkező, hamarosan bemutatásra kerülő légijárművek számára, a tavasz folyamán tereprendezést végeztünk a múzeum több pontján, virágosítottuk a fogadóteret.


Ezen a napon interaktív, speciális repülőtéri túrák keretében egy Embraer 120-as utasszállító repülőgép fedélzetén mutatjuk meg, hogyan dolgoznak a pilóták, milyen láthatatlan feladataik vannak a légiutas-kísérőknek, hogyan készítenek elő egy járatot. A látogatók emellett testközelből tekinthetik meg az Aeroexpress Cessna amfíbiáját, amely hosszú szünetet követően tavaly elsőként hajtott végre leszállást és számos tesztrepülést a Dunán és a Balatonon.
Május 11-én az Aeroparkban is rendhagyó programok egész sorával várjuk a diákcsoportokat, az érdeklődő látogatókat. Pilóták mesélnek arról, milyen út vezet egy nagy utasszállító pilótafülkéjéig, mennyit változott a repülés világa és a repülésbiztonság az elmúlt 30-40 évben. A ferihegyi repülőmúzeum légiutas-kísérői pedig mindenkit beavatnak abba, hogy milyen váratlan helyzetekkel kell szembenéznie olykor-olykor a személyzetek tagjainak, és mi az elvárható viselkedési kultúra egy utasszállító fedélzetén.

Az országos programról:
„Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért, úton, vízen, sínen, levegőben! Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!” A közlekedési kultúra ugyanis létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve 2015. május 11-én kezdeményezték „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását., melyet az óta minden évben megtartanak. Részletek az országos eseményekről itt: https://www.akozlekedesikulturanapja.hu

Egynapos élményprogramok minden szerdán
9:00 Találkozó az Aeroparkban
10:00-13:00 Reptérlátogatás – Bevisszük a csoportot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé, testközelből figyeljük az érkező és induló repülőgépeket,
13:00-14:00 Repülős ebéd az Aeroparkban (A nálunk táborozó gyermekek napközbeni étkeztetését melegétel catering partnerünk biztosítja. A lunch-box tartalma: evőeszköz-csomag, 2dl szívószálas üdítő, 1 csoki (snickers vagy kitkat), meleg étel: „Dinó” csirke, smile burgonya, párolt zöldborsó és hullámrépa)
14:00-15:00 Pilóta leszek – Aktív és nyugállományú kapitányok foglalkoznak a gyerekekkel a repülőgépek pilótafülkéjében és fedélzetén. Elmesélik, hogyan működik a repülőgép, hogyan lesz valakiből pilóta
15:00-16:00 Utaskísérő leszek, a fedélzet titkai – Tapasztalt légiutas-kísérők tartanak interaktív programot a repülőgépek fedélzetén a személyzet látható és láthatatlan munkájáról. A gyerekek megismerkedhetnek a repülőgép biztonsági berendezéseivel, biztonsági bemutatót tarthatnak, beöltözhetnek légiutas-kísérőnek.
16:00-17:00 Miközben a csapat egyik része a reptéri tűzoltóautóval, Simbával és a hatalmas repülőgépvontatóval ismerkedik, a többiek kipróbálhatják az Aeropark szimulátorában, hogy milyen a világ egyik legmodernebb repülőgépét vezetni. Aztán csere!
Közben interaktív, repülős kincskereső és kreatív játékokkal várjuk a gyerekeket a múzeum területén.

A program ára:
Étkezéssel: 16.900/fő
Étkezés nélkül: 14.900 Ft/fő
Egyhetes nyári élményprogramok
Idén már második alkalommal hirdet egyhetes napközis élményprogramot az Aeropark a repülés iránt érdeklődő, repülésrajongó fiataloknak, amely során a résztvevők betekinthetnek a polgári légiközlekedés számtalan izgalmas területére, olyan szakemberekkel találkozhatnak, akik egész életüket a repülésnek szentelték, sok ezer órát töltöttek a levegőben, vagy a legkülönfélébb géptípusokat javították, járatokat irányítottak.
A hétfőtől-péntekig tartó program egy része a ferihegyi repülőmúzeumban és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren zajlik, de a csoport több alkalommal indul kirándulni a Budapest környékén üzemelő, a pilótaképzésben meghatározó szerepet játszó repülőterekre is. A programelemek sorrendje az adott héten várható időjárástól is függ.
Programok a repülős élményhéten:
- Reptérlátogatás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött
- Hangártitkok: izgalmas séta a ferihegyi hangárakban
- Hogyan vezetik a világ egyik legmodernebb repülőgépét? Egy nap az Airbus A320Neo szimulátorban
- Pilóta leszek – interaktív foglalkozás kapitányok vezetésével
- Légiutas-kísérő leszek – interaktív foglalkozás stewardessek közreműködésével
- Légiforgalmi-irányító leszek – interaktív foglalkozás irányítók közreműködésével
- Tervezzünk repülőteret! – interaktív foglalkozás Somogyi-Tóth Gábor reptértervező közreműködésével
- Ismerkedés a pilótafülkével – hogyan fejlődött a légiközlekedés világa?
- Kirándulás a szolnoki Reptárba
- Kirándulás a budaörsi repülőtérre
- Kirándulás a gödöllői repülőtérre, sétarepülés kisgéppel
- Gépek titkai – tematikus séta, fedélzetmustra az Aeroparkban
- Állati kalandok – áruszállítás a levegőben
- Élményautózás hatalmas repülőtéri járművekkel

A program ára:
Étkezéssel: 99.000 Ft/fő
Étkezés nélkül: 92.000 Ft/fő
Turnusok:
Június 26-30.
Július 10-14.
Július 24-28.
Augusztus 7-11.

Dávid és Balázs világa – alternatív reptérlátogatás Pajor Dáviddal és Kránitz Balázzsal
A repülés, ahogy mi szeretjük. Egy személyes hangvételű, kissé rendhagyó reptérlátogatás Pajor Dáviddal és Kránitz Balázzsal. Vasárnap két túrán is a Wizz Air A320-asain repülő elsőtiszt, és az Aeropark légiközlekedési szakújságírója mutatja meg a repülőtér és a repülés kulisszatitkait. A programon sokat mesélünk arról, hogyan lesz valakiből pilóta, milyen életformát követel meg napjainkban a repülés és a repülőtér világa. Terveink szerint igazán testközelből nézzük meg a világ egyik legmodernebb és legnépszerűbb utasszállító típusát. Találkozzunk, beszélgessünk, közben pedig élvezzük az induló és érkező gépek látványát!
- Kezdés:
- vasárnap 12:00 és 16:00 órakor
Regisztráció itt: https://www.repterlatogatas.hu/egyeni-latogatas/ (A túrát „Crew: Pajor Dávid-Kránitz Balázs néven találod)

Ablak a világra – Séta a történelmi 1-es Terminálon
Ahol lobog a szélben a szélzsák: épületbejárás Ferihegy 1 zárt tereiben. Ferihegy 1 hatalmas tereiben megállt az idő: a reklámok, a check-in pultok, a feliratok és a csomagszállító szalagok is pont úgy néznek ki, mint amikor az utolsó utas átlépte a kaput. Repülőtérbejárásunkon felfedezzük, mi minden történt a légiközlekedés aranykora óta, amikor a kiválasztottakat repülni hívta a magas ég. Divatos volt itt minden stílus, a szerencsés utasok legjobb ruháikban szálltak fel a gépekre, ahol pezsgővel és elegáns étkészlettel várták őket a légiutaskísérők. Sietség nélkül sétálunk végig a terminál kanyargó útjain, ahol egykor fürge léptű emberek siettek a fedélzetre. Elmeséljük Ferihegy 1 leghíresebb utasainak történetét és a reptér átadása óta eltelt évtizedek fordulatait. Végül az is kiderül, mi minden történik napjainkban az utasok nélküli repülőtéren.
A program az Aeroparkból indul, ahonnan az LKK Malév nosztalgia Ikarus autóbusza szállítja a résztvevőket a T1-re, a séta után pedig vissza a repülőmúzeumba.
- Kezdés:
- szombaton 10:00, 13:00, 17:00 órakor
A program előzetes regisztrációhoz kötött. A T1 sétajegyekkel az Aeropark is megtekinthető a túra napján.
Regisztráció itt: https://www.repterlatogatas.hu/egyeni-latogatas/ (A túrát Séta az 1-es Terminálon néven találod)

Legyél Te is utaskísérő!
Nézted a kedves és rendkívül elegáns utaskísérőket a repülőgépen? Figyelted a munkájukat felszállás előtt, utazómagasságon és landolás után? Kíváncsi vagy rá, hogy milyen feladataik vannak egy olyan napon, amikor négy járatot kell teljesíteniük? Ezen a napon több alkalommal tartunk légiutas-kísérő foglalkozást kicsiknek és nagyoknak a Tu-154-es fedélzetén. Megmutatjuk, miért fontos a felszállás előtti biztonsági bemutató, sőt a személyzet tagjaként te is kiállhatsz a többiek elé az oxigénmaszkkal és a mentőmellénnyel. Földessy Judit és Szombati Zsuzsi arról mesél, hogyan lesz valakiből stewardess, milyen feladataik vannak repülés közben, amit az utas nem lát, milyen kulisszatitkokat rejt a fedélzet.
- Kezdés:
- szombaton 11:00, 13:00, 15:00 órakor
- vasárnap 10:00 és 12:00 órakor
(A programra szóló különjegyeket keresd az Aeropark pénztárában. Ára: 700 Ft/fő)
Repülős kvíz Czigány Ildikóval
Fejtsd meg a repülős rejtvényeket, indulj az aeroparkos „Kérdezz! Felelek!” vetélkedőn, keresd a feladványok válaszait a történelmi repülőgépek pilótafülkéiben és fedélzetén, nyerj értékes utalványokat, amelyeket a reptérlátogatáson, vagy az Aeropark szimulátorában válthatsz be. Aki kérdez: Czigány Ildikó, Magyarország első női közforgalmi pilótája.
- Kezdés:
- szombaton 10:00 és 14:00 órakor
- vasárnap 10:00 és 14:00 órakor

Muzsikál a „kukacbombázó”
Tavaly költözött az Aeroparkba és lett az egyik legnépszerűbb látnivaló a legendás Kamov 26-os „kukacbombázó” helikopter. Akárcsak a többi történelmi repülőgép, ez a helikopter is számos életfunkciót produkál, amikor rákapcsoljuk a földi áramforrásra. Az elmúlt évben a típus két rajongója rengeteg munkaórát fordított arra, hogy az egyik csillagmotorját beüzemelje. Ezen a hétvégén folyamatosan indítjuk a mezőgazdasági helikopter erőforrását, hogy mindenki testközelből érezhesse a csillagmotor erejét és muzsikáját.
- Kezdés:
- szombaton minden órában
- vasárnap minden órában
További élményprogramok
Egész hétvégén üzemelnek majd az Aeropark szimulátorai. Bárki kipróbálhatja, milyen vezetni a világ egyik legmodernebb utasszállító gépét, az Airbus A320-ast, a gyerekek pedig a Cessna szimulátorunkban tehetik próbára tudásukat. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Airbusra érdemes az időpontot előre online foglalni. Emellett reptéri időutazásra is lehetőség nyílik. Kipróbálhatók lesznek azok az oldtimer repülőtéri járművek, amelyek egykoron a ferihegyi forgalmi előtéren teljesítettek szolgálatot. Ha a Wartburg és a Zsiguli nem lenne elég, pattanj fel az ikonikus tűzoltóautóra, a legendás 40 tonnás Simbára. (Az élményautós jegyeket és az elérhető időpontokat keresd az Aeropark pénztárában! Olditmer autózás: 2500 Ft/kör, Tűzoltóautó: 5000 Ft/15 perc)
A 2023-as év további rendezvényeit itt találod.

A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70.000 látogató fordult meg az Aeroparkban, de a tavalyi „csonka” esztendőben is ugyanennyi vendéget fogadott a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett kiállítóhely, annak ellenére, hogy a múzeum a 2021 eleji korlátozások miatt csak májusban nyithatta meg a kapuit. Az idei 100.000 látogató viszont minden szempontból rekord. A vendégek mintegy harmada a népszerű reptérlátogatás programra is jegyet váltott, az Aeropark túravezetői – mintegy 900 túrán – közel 30.000 embert kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, valamint az Aeroplex of Central Europe karbantartóbázisán – közölte Kránitz Balázs, az Aeropark ügyvezető-helyettese. Az idei évtől Ferihegy mellett a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is beindultak a reptérlátogatások.

A magánszemélyek által alapított, közhasznú nonprofit szervezetként működő Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) közel egy évtizede, válságos állapotban vette át a kiállítóhely üzemeltetését, azóta törekszik a gyűjtemény, közösségi tér és az ismeretterjesztő programok folyamatos fejlesztésére. A látogatók minden évben jelentősebb újdonsággal találkozhatnak, és a polgári légiközlekedés egyre szélesebb spektrumát ismerhetik meg. Az idei év újdonságai közé tartozott a történelmi repülőgépek között a „kukacbombázónak” becézett Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopter, szintén idén nyáron érkezett a kiállítóhelyre az a Cessna Citation, amelynek köszönhetően az üzleti gépek világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A restaurálási program ezévi elemeként külső-belső felújításon esett át az a Jak-40-es repülőgép, mely hosszú időn át a műszeres leszállítórendszer kalibrálását látta el Ferihegyen, és számos balkáni repülőtéren. Két nagyméretű, utasbeszállító autóbuszban pedig tematikus kiállítást rendeztek be a szakemberek: az egyikben azt ismerhetik meg a vendégek, hogyan dolgoznak a Hungarocontrol légiforgalmi irányítói, míg a másikban az Aeroplex hangáraiban zajló repülőgépkarbantartások folyamatát mutatjuk be.
Az LKK – a BKV és a Volánbusz mellett – az ország legnagyobb aktív Ikarus nosztalgiabusz-flottáját üzemeltető szervezete, mely egyben a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is jelenti. Az Aeropark így a magyar ipartörténet egyik legsikeresebb márkájának kultúráját is gondozza – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója.


A fejlesztések 2023-ban sem állnak meg. Folyamatosan újulnak meg a Malév történelmi repülőgépeinek pilótafülkéi, és utasterei, de a Budapest Airportnak köszönhetően újabb repülőgépek és autóbuszok érkezése is várható a múzeumba. A már évek óta működő Airbus A320Neo és Cessna szimulátor mellett a látogatók januártól már abba is belekóstolhatnak, hogyan dolgoznak a helikopterpilóták, 2023 elején ugyanis szolgálatba áll az új Mi-2-es szimulátor. Akárcsak idén, jövőre is számos nagy rendezvényt szervez az Aeropark, amely a nyári szezont a Múzeumok éjszakájával indítja, amit a Kéklámpás találkozó követ, október első hétvégéjén pedig újfent a magyar autóbuszgyártás ikonikus járművei költöznek be a parkba, a 10-12 ezer látogatót vonzó V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.
Az Aeropark együttműködésben a Budapest Airporttal, a Hungarocontrollal és az Aeroplex-szel arra törekszik, hogy minél többen ismerjék meg a magyar polgári repülés és a légiközlekedési iparág múltját, jelenét, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működését. Emellett kiemelt feladat a repülőtéri szakmák megismertetése és az utánpótlás-nevelés, ennek jegyében minden évben óvodás és iskolás csoportok százait visszük pályaorientációs reptérlátogatásra, a nyári hónapokban pedig repülős táborokat szervezünk az általános és középiskolás korosztálynak. A repülős ismeretterjesztés nemcsak a múzeumban, hanem a világhálón is folytatódik. Az Aeropark légiközlekedési Youtube-csatornája közel 73 ezer követővel rendelkezik, az eddig megjelent mintegy 260 repülős dokumentumfilm 20,3 millió megtekintést ért el.

Ezen a napon 9:00 és 22:00 óra között tart nyitva az Aeropark.
A hely, ahol a repülős múlt, jelen és jövő találkozik. Ismerd meg a magyar polgári repülés egyik legváltozatosabb korszakát a hőskortól az ezredfordulóig! Történetek, történelem, élmények. Egy élő repülőmúzeum, ahol minden az élményekről és az időutazásról szól. Találkozz pilótákkal, utaskísérőkkel, műszaki szakemberekkel, akik életük jelentős részét a repülőtéren vagy a felhők felett töltötték. Házigazda: Kránitz Balázs
Minden órában – Motorkoncert: felbőgnek a történelmi légijárművek hajtóművei
Évente több alkalommal mutatjuk meg, milyen „életfunkciókat” képesek adni a ferihegyi múzeumban kiállított gépek, amikor leszáll az est és felkapcsoljuk a földi áramforrásokat. Ezen a napon ismét szerepel a „Kukacbombázó” helikopter, a Kamov 26-os: látványos füst- és fényjelenségek kíséretében több alkalommal is beröffentjük a gép visító motorját. A Kamov mellett pedig minden órában átforgatjuk az Il-14-es és az L-410-es hajtóműveit.

13:00, 15:00, 17:00 óra – Legyél Te is utaskísérő!
Nézted a kedves és rendkívül elegáns utaskísérőket a repülőgépen? Figyelted a munkájukat felszállás előtt, utazómagasságon és landolás után? Kíváncsi vagy rá, hogy milyen feladataik vannak egy olyan napon, amikor négy járatot kell teljesíteniük? Ezen a napon több alkalommal tartunk légiutas-kísérő foglalkozást kicsiknek és nagyoknak a Tu-154-es fedélzetén. Megmutatjuk, miért fontos a felszállás előtti biztonsági bemutató, sőt a személyzet tagjaként te is kiállhatsz a többiek elé az oxigénmaszkkal és a mentőmellénnyel. Földessy Judit arról mesél, hogyan lesz valakiből stewardess, milyen feladataik vannak repülés közben, amit az utas nem lát, milyen kulisszatitkokat rejt a fedélzet. A program helyszíni regisztrációhoz kötött! (A program ára 700 Ft/fő)
16:00 – Bemutatkozik a „Szárnyas autóbusz”
A „szárnyas autóbusznak” becézett, háromhajtóműves Jak 40-es repülőgép 1977-ben érkezett Magyarországra. A következő évben egy speciális, Sierra nevű berendezést telepítettek a fedélzetére, amivel a különféle navigációs berendezéseket, és a repülőterek műszeres leszállítórendszereit ellenőrizték, kalibrálták. A földről végzett mérések pontossága érdekében a Jak-40-es speciális piros-fehér festést viselt. A repülőgép egészen a 90-es évek végéig látta el a kalibrálási feladatokat nemcsak a hazai, hanem a balkáni repülőterek jelentős részén. Az idei nyárra a Jak-40-es visszanyerte régi-új külsejét. Azóta kollégáink, a repülőgép egykori személyzetének tagjai számos rendszerét keltették életre, amit ezen a napon testközelből mutatnak meg a látogatóknak. Gál Ferenc és Szekeres József arról is mesél, hogyan dolgoztak annak idején a „Jakival”.

17:00 – Tóth György: (El)repül az élet – könyvbemutató és dedikálás
A magyar polgári repülésben sokak számára ismerős lehet Tóth György. Karrierje fiatalon a sportrepülésben indult, majd a nyíregyházi főiskola elvégzése után oktatni kezdett. 1978-tól a Malévnél repült Tu-154 B2 típuson, majd a Boeing 737-es család változataival. Ezután a tajvani székhelyű EVA Airnél a Boeing 747-400-as következett, később pedig a Malév Express-nél CRJ-200-ason repült. A Wizz Air megalapításától kezdődően a légitáraság kötelékében szolgált, oktatva a feltörekvő fiatalokat. 2014-ben, 65 évesen búcsúzott a kereskedelmi utasszállítástól, azonban napjainkban is oktat és vizsgáztat a kis- és nagygépes repülés világban egyaránt. Munkája elismeréseként 2007-ben átvehette a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet. Életrajzi írása sok történetet elevenít fel élményekben gazdag pályafutásából, és például szolgálhat a jövő pilótagenerációi számára.

20:00 – Kertmozi az Aeroparkban: Airport 69
Egy legendás regény Arthur Hailey tollából, amelyből szinte azonnal film készült. A kasszasiker nem maradt el. Az Airport után pedig nem volt megállás, sorra jöttek a 70-es évek nagy, ikonikus katasztrófafilmjei. A Boeing 707-est követően a Boeing 747-es Jumbo és a Concorde játszotta a főszerepet. De mit mutatnak meg a repülés hőskorából és a jetkorszak hajnalából ezek az epizódok? Mi az, ami valósághű, és mi az, ami hollywoodi kitaláció? Ezen az estén a sorozat első részét, az Airport 69-et vetítjük le az Aeropark szaletlije alatt, a repülős pokrócot pedig mi biztosítjuk.
A filmről: A Lincoln repülőtéren az utóbbi 30 év leghevesebb hóvihara tombol. A rettenetes időjárás igencsak megnehezíti a repülőtéri személyzet életét. Mel Bakersfeldnek, a repülőtér vezetőjének pedig már amúgy is rengeteg a baja: csődbe jutott a házassága, vigaszt pedig új barátnője, a szintén a repülőtéren dolgozó Tanya Livingstontól remél. A hatalmas hóviharban egy meghibásodott repülő eltorlaszolja a pályát. Mel tudja, hogy egyetlen ember van, Joe Patroni, aki segíthet a helyzet megoldásában. Miközben azonban Joe megpróbálja megtisztítani a betoncsíkot, a TGA római járatán különös dolgok történnek. Az egyik utas ugyanis különös tervet eszelt ki arra, hogyan juttathatná pénzhez a felségét. Főszereplők: Burt Lancaster , Dean Martin , Jean Seberg, Helen Hayes

18:00-23:00 – Éjszakai reptérlátogatások
Ismerd meg Ferihegy titkait, és a repülőtér éjszakai életét. Testközelben a világ legnagyobb kéthajtóműves gépei, és a legkedveltebb típusok. Figyeld meg olyan szemszögből, hogyan működik egy nemzetközi légikikötő, ahogy utasként nem láthatod. Kiderül, mi történik a repülőgépek 30 perces fordulóidejében, egyáltalán miért ennyi időt töltenek a járatok két út között. Amikor leszáll az est, több mint 5500 fényforrás gondoskodik a biztonságról a pályák, gurulóutak, és a forgalmi előtér mentén, egészen különleges hangulatot adva ennek a kisvárosnak. Mesélünk a légi áruszállításról, a terminálokról, a toronyban dolgozó irányítók munkájáról. Ne maradj le az élményről. A regisztráció augusztus 31-én zárul.

Minden órában – Gépek titkai – tematikus séták
Folyamatosan indulnak a kb. 60 perces tematikus séták a repülőmúzeumban, melyekre a helyszínen lehet jelentkezni és jegyet váltani. Kérje a sétajegyet az Aeropark pénztárában, vagy pedig a múzeum területén elhelyezett értékesítő pontokon. Tizenegy repülőgép, két helikopter, számos földi kiszolgáló és oldtimer repülőtéri jármű. Ismerd meg, hogyan változott a repülés világa a 40-es évektől az ezredfordulóig. Milyen feladataik voltak a pilótáknak a Li-2-esen, és hogyan kellett repülni a legendás Tu-134-essel vagy a „Nagytuskóval”, a Tu-154-essel? Mit kapott az utas egy menetrendszerű berlini vagy egy görög charter-járaton? A séta ára: 1000 Ft/fő
19 óra után – Fényárban úszó pilótafülkék
Ismét életre kelnek a történelmi pilótafülkék. Áram alá helyezzük a gépeket, tudd meg, miről árulkodnak az óraboltra emlékeztető műszerek, pillants rá a radar képernyőjére, hallgasd, ahogy az évtizedes rádió duruzsol a fedélzeten. Közben pilótáink, fedélzeti mérnökeink mesélnek arról, hogyan repülték az adott típust, milyen feladataik voltak a fedélzeten. Betekintést nyerhetsz abba, hogyan éltek a gép fedélzetén a kalibráló L-410-est üzemeltető pilóták és műszakiak. Milyen megbízatásaik voltak itthon és a Balkánon? Milyen speciális számítógépekkel szerelték fel a legkisebb nagygépet?
Folyamatosan – Gurulnak a reptéri oldtimerek
Minden órában elindulnak a reptéri oldtimer járműveink! Hallgasd meg, ahogy felbőg a 40 tonnás repülőtéri tűzoltóautó, Simba V12-es motorja. Nézd meg, mire képes ez a futurisztikus jármű vonulás közben. Ülj be a repülőgépvontató emelhető vezetőfülkéjébe, és tegyél egy kört azzal a speciális járművel, amelyik 60-80 tonnás repülőgépeket tol hátra a forgalmi előtéren. Megszállott oldtimer rajongó vagy? Csodáld meg, vagy próbáld ki azt a Zsigulit, Wartburgot, vagy Volvo 245 Transfert, amely évtizedekkel ezelőtt Ferihegyen szolgált! Válts jegyet a helyszínen! Élményautózás a Simbával: 5000 Ft/kör, Wartburg/Zsiguli élményautózás: 1000 Ft/kör
Szeptember Feszt a Bókay-kertben
Ezen a hétvégén zajlik a 18. kerületben a Városnapok 2022 rendezvénye, melynek központja a Bókay-kert lesz. Mintegy 50 programmal, előadásokkal, bemutatókkal és főzőversennyel készülnek Pestszentlőrinc-Pestszentimre legnagyobb rendezvénysorozatára. Szeptember 2-4. között több tízezer vendégre számítanak, akiket napjaink sztárjai és a retró vonal nagyágyúi egyaránt szórakoztatnak majd. Szeptember 3-án ingyenes Malév ingajárat közlekedik a Bókay-kert és az Aeropark között. Ezen a napon a XVIII. kerületi lakók lakcímkártyájuk felmutatásával ingyenesen léphetnek be a ferihegyi repülőmúzeumba!

15:00-00:00
Ezen az éjszakán a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Ha kíváncsi vagy a repülés és a repülőtér kulisszatitkaira, arra, hogyan működik ez az ágazat, és ez a kisváros Budapest határában, nálunk megtalálod a számításodat. Izgalmas interaktív programok, repülőgépszimulátorok, repülőtéri oldtimer járművek, hangulatos beszélgetések, pilóták, légiutas-kísérők, lelkes szakemberek várnak rád délután háromtól éjfélig!
Ismét helikopter landol az Aeroparkban
Ezúttal egy Schweizer 300-as érkezik hozzánk, amelyet testközelből tekinthetnek meg az érdeklődők. A helikopter várhatóan 15 órakor landol az Aeroparkban és egészen napnyugtáig vendégeskedik a történelmi repülőgépek között. A típus fejlesztése a 60-as években kezdődött, mivel akkoriban nagy igény mutatkozott egy olyan gazdaságosan üzemeltethető, kisméterű helikopter iránt, amely a pilótaképzésben és a mezőgazdaságban egyaránt bevethető és jól használható. A Schweizerek a világ számos országában elterjedtek, legmodernebb változataikat mind a mai napig rengeteg helyen alkalmazzák. Üres tömege nem éri el az 500 kg-t, maximális felszállótömege 1 tonna alatt van valamivel. Hatótávolsága 350 km, utazósebessége pedig 150 km/óra környékén van.

Egy cseppnyi tél a nyárban
Különleges repülőtéri havas és jeges járművek költöznek ezen a napon az Aeroparkba. Bemutatkozik a Budapest Airport téliüzemi bázisának hatalmas hótolója és hómarója, amelyek a téli hónapokban folyamatos készültséget adnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A speciális eszközök képesek arra, hogy ún. conga line-ba (félnyílhegy-alakzatba) rendeződve kb. 1 óra alatt letakarítsák a 3707 méter hosszú és 45 méter széles 2-es pályát. Nyári álmából felébresztjük a Menzies Aviation két jégtelenítő autóját, melyek a párás, ködös, fagyos napokon a repülőgépek kulcsfontosságú jégtelenítését végzik el. A járművek az este folyamán (18:00) bemutatót is tartanak az Aeropark repülőgépein.

Pilóta lennél? Vonzanak a repülős szakmák?
A Repülőtér éjszakáján számos repülőiskola, és repülőtéri vállalat jelenik meg a ferihegyi repülőmúzeumban. Első kézből kaphatsz információt arról, hogyan lehet valaki manapság pilóta, milyen lehetőségek nyílnak az ország különféle pontjain. Belekóstolhatsz a kis- és nagygépes világba egyaránt. Találkozz a nyíregyházi Tréner Kft, vagy a gödöllői Cavok Aviaton szakembereivel, pilótáival. Ha a műszaki pálya érdekel, akkor keresd fel az Aeroplex of Central Europe (ACE) standját, ahol megtudhatod, mi minden történik a vállalat hatalmas ferihegyi hangáraiban, hogyan történik egy nagy utasszállító karbantartása, és merrefelé kell elindulni, ha valaki repülőgépszerelő mérnök szeretne lenni. Ha pedig a légiforgalmi irányítás vonz, és belekóstolnál abba, hogyan dolgoznak a légiforgalmi irányítók, milyen módon lehet bekerülni a radar elé, vagy a ferihegyi toronyba, akkor találkozz a HungaroControl munkatársaival, akik szintén velünk töltik ezt az estét az Aeroparkban!
Éjszakai reptérlátogatások
Ismerd meg Ferihegy titkait, és a repülőtér éjszakai életét. Testközelben a világ legnagyobb kéthajtóműves gépei, és a legkedveltebb típusok. Figyeld meg olyan szemszögből, hogyan működik egy nemzetközi légikikötő, ahogy utasként nem láthatod. Kiderül, mi történik a repülőgépek 30 perces fordulóidejében, egyáltalán miért ennyi időt töltenek a járatok két út között. Amikor leszáll az est, több mint 5500 fényforrás gondoskodik a biztonságról a pályák, gurulóutak, és a forgalmi előtér mentén, egészen különleges hangulatot adva ennek a kisvárosnak. Mesélünk a légi áruszállításról, a terminálokról, a toronyban dolgozó irányítók munkájáról. Ne maradj le az élményről. A regisztráció július 27-én zárul. Jelentkezés itt: https://www.repterlatogatas.hu/

Motorkoncert: felbőgnek a történelmi légijárművek hajtóművei
Évente több alkalommal mutatjuk meg, milyen „életfunkciókat” képesek adni a ferihegyi múzeumban kiállított gépek, amikor leszáll az est és felkapcsoljuk a földi áramforrásokat. A Repülőtér éjszakáján ebből a szempontból a tavasszal érkezett „Kukacbombázó” helikopter, a Kamov 26-os játssza majd a főszerepet: látványos füst- és fényjelenségek kíséretében több alkalommal is beröffentjük a gép visító motorját. A Kamov mellett pedig minden órában hidegen átforgatjuk az Il-14-es és az L-410-es hajtóműveit. (Il-14: minden óra 15-kor, Kamov: minden óra 30-kor, L-410: minden óra 45-kor)
Aztán mégis pilóta lettem – Talkshow és könyvbemutató
50 év és több mint 25 000 repült óra. Két vadászgép, háromféle motoros, nyolc utasszállító. Dióhéjban ez Mónus Ferenc kapitány életútja, akinek könyve nem régiben jelent meg „Aztán mégis pilóta lettem” címmel. A Repülőtér éjszakáján Mónus Ferenccel beszéltetünk este 8 órától, de vendégünk lesz többek között Hajdu Gergely, a LOT elsőtisztje, és Antal Lajos, aki a müncheni repülőtéren szerzett élményeit foglalta össze egy kiadványban. Július 30-án érkezik az Aeroparkba az állatok légi szállítója, a Malév és a Gulf Air egykori utaskísérője, Hartyáni Emőke. Egzotikus jószágok a fedélzeten, házi kedvencek a repülőn, és ezernyi állati történet! – mindez szóba kerül az esti beszélgetéssorozaton! (19:30 – Hartyáni Emőke, 20:00 – Mónus Ferenc, 20:30 – Hajdu Gergely, Antal Lajos)
Gépek titkai – Tematikus séták
Folyamatosan indulnak a kb. 60 perces tematikus séták a repülőmúzeumban, melyekre a helyszínen lehet jelentkezni és jegyet váltani. Kérje a sétajegyet az Aeropark pénztárában, vagy pedig a múzeum területén elhelyezett értékesítő pontokon. Tizenegy repülőgép, két helikopter, számos földi kiszolgáló és oldtimer repülőtéri jármű. Ismerd meg, hogyan változott a repülés világa a 40-es évektől az ezredfordulóig. Milyen feladataik voltak a pilótáknak a Li-2-esen, és hogyan kellett repülni a legendás Tu-134-essel vagy a „Nagytuskóval”, a Tu-154-essel? Mit kapott az utas egy menetrendszerű berlini vagy egy görög charter-járaton? A séta ára: 1000 Ft/fő
Fényárban úszó pilótafülkék
Ismét életre kelnek a történelmi pilótafülkék. Áram alá helyezzük a gépeket, tudd meg, miről árulkodnak az óraboltra emlékeztető műszerek, pillants rá a radar képernyőjére, hallgasd, ahogy az évtizedes rádió duruzsol a fedélzeten. Közben pilótáink, fedélzeti mérnökeink mesélnek arról, hogyan repülték az adott típust, milyen feladataik voltak a fedélzeten. Betekintést nyerhetsz abba, hogyan éltek a gép fedélzetén a kalibráló L-410-est üzemeltető pilóták és műszakiak. Milyen megbízatásaik voltak itthon és a Balkánon? Milyen speciális számítógépekkel szerelték fel a legkisebb nagygépet?
További programok:
- A320 szimulátor (folyamatosan)
- Cessna szimulátor (folyamatosan)
- Élményautózás a repülőtéri tűzoltóautóval (folyamatosan)
- Élményautózás a repülőtéri oldtimerekkel (folyamatosan)
- Sétarepülés a Li-2-essel (előzetes regisztráció alapján)
- Légi-utaskísérő tanfolyam (19:00)


A hely, ahol a repülős múlt, jelen és jövő találkozik. Ismerd meg a magyar polgári repülés egyik legváltozatosabb korszakát a hőskortól az ezredfordulóig! Történetek, történelem, élmények. Egy élő repülőmúzeum, ahol minden az élményekről és az időutazásról szól. Találkozz pilótákkal, utaskísérőkkel, műszaki szakemberekkel, akik életük jelentős részét a repülőtéren vagy a felhők felett töltötték. Házigazda: Kránitz Balázs
Ezen az estén ingajárat közlekedik a Deák tér (Gerlóczy utca) és az Aeropark között! Indulási időpontok a Deák tér-Aeropark útvonalon: 17:00, 19:00, 21:00, 23:00, 01:00. Indulási időpontok az Aeropark-Deák tér útvonalon: 18:20, 20:20, 22:20, 00:20, 02:20 Megállók: Astoria, Kálvin tér, Corvin negyed, Nagyvárad tér, Ecseri út.
Kerüld el a sorbanállást, váltsd meg karszalagodat elővételben az Aeropark pénztárában, vagy online, a Jegymester oldalán.

Pilóták, akikkel ezen az estén találkozhatsz
Szüle Zsolt, Pajor Dávid, Fodor Béla, Sebestyén Tamás, Dávid Imre, Darida Tamás, Horváth Sándor, Magyar János, Werner János, Baranyi Károly, Gál Ferenc, Háy György, Fettik Krisztián.
Fényárban úszó pilótafülkék
Ezen az estén életre kelnek a történelmi repülőgépek pilótafülkéi. Áram alá helyezzük a gépeket, tudd meg, miről árulkodnak az óraboltra emlékeztető műszerek, pillants rá a radar képernyőjére, hallgasd, ahogy az évtizedes rádió duruzsol a fedélzeten. Közben pilótáink, fedélzeti mérnökeink mesélnek arról, hogyan repülték az adott típust, milyen feladataik voltak a fedélzeten. A Múzeumok éjszakáján betekintést nyerhetsz abba, hogyan éltek a gép fedélzetén a kalibráló L-410-est üzemeltető pilóták és műszakiak. Milyen megbízatásaik voltak itthon és a Balkánon? Milyen speciális számítógépekkel szerelték fel a legkisebb nagygépet?
Éjszakai reptérlátogatás Ferihegyen
Ismerd meg Ferihegy titkait, és a repülőtér éjszakai életét. Testközelben a világ legnagyobb kéthajtóműves gépei, és a legkedveltebb típusok. Figyeld meg olyan szemszögből, hogyan működik egy nemzetközi légikikötő, ahogy utasként nem láthatod. Kiderül, mi történik a repülőgépek 30 perces fordulóidejében, egyáltalán miért ennyi időt töltenek a járatok két út között. Ellátogatunk a központi tűzoltóbázisra, hogy megnézzük az ország legnagyobb és legkülönlegesebb tűzoltóautóit. Amikor leszáll az est, több mint 5500 fényforrás gondoskodik a biztonságról a pályák, gurulóutak, és a forgalmi előtér mentén, egészen különleges hangulatot adva ennek a kisvárosnak. Mesélünk a légi áruszállításról, a terminálokról, a toronyban dolgozó irányítók munkájáról. Ne maradj le az élményről. A regisztráció a Múzeumok Éjszakája előtt egy héttel zárul! Jegyvásárlás és helyfoglalás a reptérlátogatásra itt.
Bemutatkozik a „Kukacbombázó” helikopter
1970-ben gördült ki a gyárból. Több, mint 7000 órát töltött a levegőben és 51.340 felszállást hajtott végre meglehetősen hosszú pályafutása során. A HA-MMG lajstromjelű Kamov 26-os helikopter 2015 októberében repült utoljára. A gép a Héja Air-től érkezett az Aeroparkba, így mostantól már a mezőgazdasági repülés kulisszatitkaiból is ízelítőt kaphatnak a ferihegyi repülőmúzeum látogatói. A különleges szerkezet ezen az estén mutatkozik be a nagyközönség előtt. A multifunkciós Kamov 26-osok fejlesztése a 60-as évek közepén indult a Szovjetunióban, de a koaxiális rotorelrendezéssel Nyikoláj Ilijics Kamov már a 40-es években foglalkozott. Ezeket a gépeket az elmúlt évtizedekben 15 országban használták és használják ma is.
Gépek titkai – Tematikus séták
Folyamatosan indulnak a kb. 60 perces tematikus séták a repülőmúzeumban, melyekre a helyszínen lehet jelentkezni és jegyet váltani. Kérje a sétajegyet az Aeropark pénztárában, vagy pedig a múzeum területén elhelyezett értékesítő pontokon. Tizenegy repülőgép, két helikopter, számos földi kiszolgáló és oldtimer repülőtéri jármű. Ismerd meg, hogyan változott a repülés világa a 40-es évektől az ezredfordulóig. Milyen feladatik voltak a pilótáknak a Li-2-esen, és hogyan kellett repülni a legendás Tu-134-essel vagy a „Nagytuskóval”, a Tu-154-essel? Mit kapott az utas egy menetrendszerű berlini vagy egy görög charter-járaton? A séta ára: 1000 Ft/fő

Felpörgő hajtóművek
Évente több alkalommal mutatjuk meg, milyen „életfunkciókat” képesek adni a ferihegyi múzeumban kiállított gépek, amikor leszáll az est és felkapcsoljuk a földi áramforrásokat. A Múzeumok éjszakáján ebből a szempontból az Il-14-es és az L-410-es játssza majd a főszerepet. Az este folyamán több alkalommal megtörténik az Il-14-es „Malvinka”, valamint az L-410-es kalibráló gép motorjának átforgatása. Sok évtizedes hajtóművek adnak hosszabb-rövidebb „koncertet”, műszaki érdeklődésű látogatóknak szinte kötelező program.
Minikoncert a repülőgépek között
Malév szignál kürtre. Apa és fia, Keserű Péter és Botond az este folyamán több alkalommal adnak minikoncertet a történelmi repülőgépek mellett. A többi között felcsendülnek Presser Gábor ikonikus, sokak által rajongott dallamai, melyek a 80-as évek végétől a légitársaság reklámjainak állandó elemei voltak. További darabok a kínálatból:
- Dizzy Stratford: Die swingenden Perlenfischer, Baskenmützen-Boogie
- Alexander Neumann: Stepp-Walzer
Hangártitkok – új kiállítás
Új elemmel bővül az Aeropark kínálata. Ezen az estén már láthatja a közönség azt a különleges tárlatot, ami abból ad ízelítőt, hogy mi minden történik az Aeroplex of Central Europe hatalmas ferihegyi hangáraiban. A repülőgépápolással foglalkozó vállalat kiállítása egy extra méretű, átalakított repülőtéri utasbeszállító autóbuszban kapott helyet. A vadonatúj bemutatóhelyen a látogatók megismerhetik, hogyan zajlik egy Airbus A320-as vagy Boeing 737-es egy hónapig tartó karbantartása, milyen anyagokkal dolgozik a repülőgépipar, hogyan néz ki a valóságban egy feketedoboz, és milyen vészmentő berendezéseket rejt a fedélzet.
Legyél Te is utaskísérő!
Nézted a kedves és rendkívül elegáns utaskísérőket a repülőgépen? Figyelted a munkájukat felszállás előtt, utazómagasságon és landolás után? Kíváncsi vagy rá, hogy milyen feladataik vannak egy olyan napon, amikor négy járatot kell teljesíteniük? Ezen az estén több alkalommal tartunk légiutas-kísérő foglalkozást kicsiknek és nagyoknak a Tu-154-es fedélzetén. Megmutatjuk, miért fontos a felszállás előtti biztonsági bemutató, sőt a személyzet tagjaként te is kiállhatsz a többiek elé az oxigénmaszkkal és a mentőmellénnyel. Józsa Dóra arról mesél, hogyan lesz valakiből stewardess, milyen feladataik vannak repülés közben, amit az utas nem lát, milyen kulisszatitkokat rejt a fedélzet. A program helyszíni regisztrációhoz kötött! (A program ára 700 Ft/fő)
Gurulnak a reptéri oldtimerek
Minden órában elindulnak a reptéri oldtimer járműveink! Hallgasd meg, ahogy felbőg a 40 tonnás repülőtéri tűzoltóautó, Simba V12-es motorja. Nézd meg, mire képes ez a futurisztikus jármű vonulás közben. Ülj be a repülőgépvontató emelhető vezetőfülkéjébe, és tegyél egy kört azzal a speciális járművel, amelyik 60-80 tonnás repülőgépeket tol hátra a forgalmi előtéren. Megszállott oldtimer rajongó vagy? Csodáld meg, vagy próbáld ki azt a Zsigulit, Wartburgot, vagy Volvo 245 Transfert, amely évtizedekkel ezelőtt Ferihegyen szolgált! Válts jegyet a helyszínen! Élményautózás a Simbával: 5000 Ft/kör, Wartburg/Zsiguli élményautózás: 1000 Ft/kör
A repülést szolgálták – Talkshow és könyvbemutató
Veréczi Frick Zsuzsa rengeteg fontos, izgalmas, és nem utolsó sorban személyes történetet jegyzett le az elmúlt években az eddig elkészült két kötetében, hiszen sokan vannak, akik a repülést szolgálták és szolgálják. Ferihegyet azért is szokták – a hatalmas méretén túl – egy különálló kisvárosként emlegetni, mivel városnyi ember munkahelye ez a 15 négyzetkilométeres terület. És a benne élők közül mindenki hozzáteszi a maga részét, hogy a napi üzem gördülékeny legyen, akkor is, amikor 24 óra leforgása alatt 320-350 gépmozgás történik a betonon, közben pedig a terminálokban 40-45 ezer ember fordul meg. A Múzeumok éjszakáján író-olvasó találkozót tartunk, de a könyv szereplőivel is beszélgetünk, akik nem hétköznapi hivatásukról is mesélnek.
Bemutatkozik az új külsőt kapott Jak-40-es
A „szárnyas autóbusznak” becézett, háromhajtóműves repülőgép 1977-ben érkezett Magyarországra. A következő évben egy speciális, Sierra nevű berendezést telepítettek a fedélzetére, amivel a különféle navigációs berendezéseket, és a repülőterek műszeres leszállítórendszereit ellenőrizték, kalibrálták. A földről végzett mérések pontossága érdekében a Jak-40-es speciális piros-fehér festést viselt. A repülőgép egészen a 90-es évek végéig látta el a kalibrálási feladatokat nemcsak a hazai, hanem a balkáni repülőterek jelentős részén. Az idei nyárra a Jak-40-es visszanyerte régi-új külsejét. A Múzeumok éjszakáján láthatja először a közönség teljes pompájában a szárnyas autóbuszt, amelynek fedélzetén olyan pilóták és műszaki szakemberek várják az érdeklődőket, akik számos kalandos repülést hajtottak végre a típussal.
Tűzoltós-vizes játszóház gyerekeknek
A Múzeumok éjszakáján a ferihegyi repülőmúzeumban táborozik a Tűzoltóplacc csapata a kis tűzoltók nagy játékaival. Izgalmas, interaktív foglalkozások a vizes játszótéren. Érkezik Rozi, a tűzoltóautó, ami 1988 decemberében állt szolgálatba egy festői környezetben lévő alsó-ausztriai városkában. Az autót eredetileg a Volkswagen AG gyártotta, de valódi tűzoltóautót a Rosenbauer varázsolt belőle, miután az osztrák kisváros tűzoltóságának egyedi megrendelése alapján megalkották a hegyi, műszaki mentő (szer) kialakítását, megjelenését. A szerkocsi 2016-ig aktívan vett részt a mentésekben. Most a gyerekek nagy örömére látogat az Aeroparkba.
- Ismerkedj meg a tűzoltóautóval és annak felszereléseivel!
- Játékos tűzoltógyakorlatokkal várjuk a családokat
- Ügyességi feladatok, akadálypálya, mini fecskendők, szórakoztató környezet várja a kicsiket és nagyokat egyaránt!
