Lilla és a Napoleon Boulevard fénykorát a nyolcvanas-kilencvenes években élte. Sikereiket jól jellemzi, hogy négy év alatt összesen 1 millió hanghordozót adtak el. A Szállj velem óta közismert az énekesnő rendkívüli vonzódása a repülés világához. Dalszövegekben, klipekben is állandóan visszatér a téma. Lilla már hőlégballonból is ugrott, vitorlázott, sokat repült Cessnával, helikopterrel, s az is előfordult, hogy ejtőernyővel landolt koncertje helyszínén. Ő volt a Jet-Stream kisgépes légitársaság háziasszonya, s az is megtörtént, hogy koncertet rögtönzött egy utasszállító fedélzetén, de az is, hogy zenekara repüléstől rettegő tagját támogatta egy kis lélekmelegítővel. Vele beszélget a repülős kalandokról a VIP Váró következő adásában Markovits Ferenc. Fotók: Csorba Márta

Hallgasd itt:

Vagy itt:

A VIP váró 3. podcastjában az iho.hu repülési rovata szerkesztőjével, Márványi Péterrel beszélgetek. A néhai Magyar Rádió sok évtizedig volt közös munkahelyünk, de két különböző szerkesztőségben dolgoztunk. A Bródyban közismert volt Péter repülésmániája, az, hogy minden fontos repülős eseményen, új típus avatásán, légitalálkozón ott volt, Európa, és sokszor a világ bármely pontján is történjen az.

Egészen kis gyerekként szeretett bele a vitorlázás világába, hogy később a „Foltos Hiéna” kitüntető címet kiharcolva újságíróként repülhessen szinte a létező összes kis- és nagygépen. Repült mezőgazdasági és gázvezeték vizsgáló Pilátussal, a Malév teljes flottájával, de Boeing 747-sel, katonai gépekkel, helikopterekkel is. Kiváló „virtuális pilóta” lett egy angliai kiképző szimulátorban. A Tv-Híradó egykori operatőr-pilótájával. Edelényi Gáborral számos rádiós-tévés interjút vettek föl egy régi katonai helikopter fedélzetén, amely több évig a tévé gépeként is szolgált. Elképesztő mennyiségű légi élményének most csak kis töredékét osztja meg velünk. Podcastunk egy larnacai gépeltérítés izgalmas történetével kezdődik, a riporter csak ritkán hallható nézőpontjából. Markovits Ferenc

Hallgasd itt a Spotify-on!