Aeropark, reptérlátogatás, AeroShop, Ikarus, Malév, Ferihegy, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, repülőmúzeum, repülés, múzeum, repülőgép, tupoljev, antonov, iljusin

Karácsony és Szilveszter között ismét összeállnak a Malév-festésű Ikarus autóbuszok, a Légiközlekedési Kulturális Központ pedig – akárcsak tavaly – 2018-ban is meghirdeti a „Nagy Reptéri Ikarus Fotózást” együttműködésben a BKV Zrt-vel. Tarts velünk egy rendhagyó programra és egy retro hangulatú utazásra!

Ezen a napon mutatkozik be hivatalosan a Malév autóbuszflotta két új tagja. Az egyik az Ikarus-Scania 396-os, mely 30 évvel ezelőtt állt szolgálatba a légitársaságnál. Ezt az autóbuszt az elmúlt hónapokban a BKV Zrt. és az LKK közös projekt keretében újította fel. A másik egy Ikarus 250-es, melynek rekonstrukciója idén Kecskeméten zajlott és a Zsótér László grafikusművész által tervezett, jellegzetes fehér-zöld-kék fényezést kapta.

A PROGRAM

8:00-10:30 – A hat Ikarus december 29-én reggel 8 órakor érkezik a Budai Vár alá, az Attila úti (Dózsa György tér) autóbusz parkolóba. A statikus bemutatón bárki megcsodálhatja a korhű módon restaurált járműveket, melyek ezt követően (8:45) több kört tesznek az Attila út és a Krisztina körút érintésével. A konvoj a regisztrált utasokkal 9 órakor indul a repülőtérre az Erzsébet-híd érintésével. A Gellérthegynél látványos és izgalmas fotózás zajlik majd, melyhez bárki csatlakozhat. A résztvevők felsétálnak a Döbrentei tér feletti kilátópontokhoz, ahonnan megörökíthetik, amint a hat történelmi autóbusz formációban kétszer is áthalad az Erzsébet hídon Pestről Budára.

Útvonal: Dózsa György tér – Krisztina krt – Erzsébet híd – Kossuth Lajos u. – Rákóczi u. – Rókus kórház (első forduló) – Rákóczi u. – Kossuth Lajos u. – Erzsébet-híd – Döbrentei tér – Erzsébet híd – Rákóczi u. – Rókus kórház (második forduló) – Rákóczi u. – Kossuth Lajos u. – Erzsébet-híd – Döbrentei tér (utasok felvétele)

11:00-13:00 – Az együttállás után a Malév autóbuszok elindulnak az Aeroparkba. (Döbrentei tér – Szent Gellért rkp – Műegyetem rkp – Pázmány Péter stny – Rákóczi híd – Könyves Kálmán krt – Üllői út – Ferihegyi Repülőtérre vezető út – Aeropark) A program az ország kedvenc repülőmúzeumában, az Aeroparkban folytatóik (kb. 11:00-12:30), ahol az autóbuszok a korszakuknak megfelelő történelmi repülőgépek mellé állnak fel. Közben a gépek fedélzetén az Aeropark munkatársai mesélnek a legendás típusok múltjáról. A statikus bemutató után indul az Ikarus-karusszel a múzeum területén, melyen a látogatók különleges fotókat készíthetnek a Malév autóbuszokról.

13:00-15:30 – A járművek kb. 13 órától reptérlátogatásra viszik a résztvevőket, akik – a többi között – megtekinthetik a világ legnagyobb kéthajtóműves gépének felszállását. A reptéri túra során lehetőség lesz a hat autóbusz együttes fotózására a műemléki védettséget élvező 1-es terminál épülete előtt, a légi oldalon.

kb. 16:00-17:30 – A repülőtéri kirándulás, és az autóbuszok alkonyati fotózását követően a konvoj visszaindul az Attila útra, érintve Budapest belvárosát és a Duna-partot.

Útvonal: Aeropark – Ferihegyi Repülőtérre vezető út – Üllői út – Kálvin tér – Múzeum krt – Károly krt – Erzsébet tér – József Attila u – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút – Alagút u – Krisztina Krt – Mikó u – Attila út – Dózsa György tér.

Próbáld ki kedvenc Ikarus autóbuszodat délelőtt a Dózsa György tér-Aeropark, késő délután pedig Aeropark-Dózsa György tér útvonalon egy Aeropark-belépőjegy áráért (1900 Ft/fő). Jelentkezni a helyszínen, a túravezetőknél lehet! 

Az egész napos program részvételi díja: 6000 Ft/fő (tartalmazza az utazást, az Aeropark-belépőjegyet és a reptérlátogatást) – LEZÁRULT

Családi jegy (2 felnőtt és két gyermek részére): 15.000 Ft (tartalmazza az utazást, az Aeropark-belépőjegyet és a reptérlátogatást) – LEZÁRULT

 

FOTÓPÁLYÁZAT ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKÉRT 

Az LKK évzáró fotópályázatot is hirdet. Január 6-ig lehet beküldeni a hat történelmi autóbuszról a városban és a repülőtéren készült fényképeket. Egy hatfős zsűri választja majd ki a három legjobbnak ítélt alkotást.