
Egy éve jött létre a Debreceni Nemzetközi Repülőtér és a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK) között az az együttműködési megállapodás, melynek jegyében 2022. januárjában a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé válnak a debreceni reptéri élménytúrák a Cívisvárosban is.
Az évente 70 ezer látogatót fogadó ferihegyi Aeropark repülőmúzeumot üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ 2014 óta szervezi és bonyolítja rendkívül népszerű reptérlátogatásait a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Európa számos nemzetközi repülőterén kínálnak hasonló programokat, de a budapesti ezek közül is egyedülállónak számít, mert ott a látogatócsoportok több alkalommal kiszállnak a muzeális értékű Ikarus nosztalgiabuszokból a gurulóutak, futópályák közelében – így lesz ez Debrecenben is.
Januártól ezt a különleges élménycentrikus megközelítésű programot kínálják a debreceni túrán résztvevők számára is a szakavatott túravezetők. A háromórás program része, az utasbiztonsági ellenőrzés is, csakúgy, mintegy igazi utazás során, majd a futópályával párhuzamos régi fel- és leszállópályáról közelről figyelhetik meg a látogatók az induló és érkező légijárműveket, megtekinthetik, mi történik a járatok rövid fordulóidejében, hogyan történik a földi kiszolgálás, milyen összehangolt munkát igényel egy 180 férőhelyes repülőgép felkészítése következő útjára.
Egészen rendkívüli élményként, a debreceni repülőtéren akár a kivilágított futópályáján is lehetőség van végiggurulni az LKK Ikarus autóbuszával, és bepillantást nyerhetnek a régi katonai hangárak egyikébe is. A látogatók megismerhetik a reptéren szolgálatot teljesítő tűzoltók és légimentők bázisát és tevékenységét is. A túravezetők a különböző korcsoportok számára érthető, élvezhető, edukatív módon kommentálják az aktuális eseményeket, és átfogó képet adnak a polgári légiközlekedés múltjáról, jelenéről, kulisszatitkairól, valamint a repülős hivatásokról.
A debreceni egyéni reptérlátogatások a tervek szerint 2022 januártól minden szombaton indulnak, hétközben pedig az óvodás- és iskolás csoportokat várják a szervezők és a repülőtér munkatársai az adott korosztály igényeihez igazított tematikus tartalommal: legyen szó élménygazdag osztálykirándulásról vagy pályaorientációs napról.
A hamarosan induló reptérlátogatások meghirdetett időpontjairól: https://aeropark.hu és https://debrecen.repterlatogatas.hu oldalakon tájékozódhatnak.


Élménycentrikus programok, szakavatott túravezetők, dedikált Ikarus nosztalgiabusz. Amint a járvány utáni helyzet lehetővé teszi, és visszatérnek a menetredszerű járatok a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren, elindulnak a szervezett reptérlátogatások is. Hosszú és részletes előkészítés után ősszel megszületett az együttműködési megállapodás a Debrecen International Airport Kft. és a ferihegyi Aeropark repülőmúzeumot üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ között.

A programról
A háromórás reptérlátogatások programját a túra- és autóbuszvezetők a repülőjáratok menetrendjéhez igazítják. A csoport a futópályával párhuzamos régi betoncsíkról figyelheti az induló és érkező Airbus A320-asokat és Boeing 737-eseket. Testközelből mutatják meg, mi történik a járatok meglehetősen rövid, 30 perces fordulóidejében, hogyan készítenek fel ennyi idő alatt egy 180 férőhelyes repülőgépet a következő útra. A túravezetők részletesen mesélnek arról, hogy mi történik a fedélzeten a repülés egyes fázisaiban, kinek, milyen feladata van a földön, milyen szolgálatok láthatatlan munkájára van szükség ahhoz, hogy elindulhasson egy repülőgép, hogyan dolgoznak a repüléstájékoztatók és légiforgalmi irányítók a toronyban és az irányítóközpontban.

A program egyik legizgalmasabb eleme lesz, amikor forgalommentes időszakban a csoport egy rövid időre kiszállhat a kivilágított futópályán. A reptérlátogatáson természetesen szóba kerül a debreceni repülőtér komoly katonai múltja, kiderül, hogyan lett az elmúlt évtizedekben a régióban meghatározó szerepet betöltő légikikötő. A látogatók megtekinthetik a régi hangárok egyikét, megismerkedhetnek a repülőtéri tűzoltók munkájával, miközben a túravezetők folyamatosan kommentálják a látványt, és igyekeznek átfogó képet adni a polgári légiközlekedés múltjáról, jelenéről, kulisszatitkairól, valamint a repülős hivatásokról.
A 2021-es repülőtéri programokra már most elérhetők az ajándékutalványok az Aeropark webshopjában.
Európában egyedülálló
A Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK) lassan nyolc éve szervezi és bonyolítja az egyre népszerűbb reptérlátogatásokat a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Európa számos nemzetközi repülőterén kínálnak hasonló programokat, a budapesti azért számít egyedülállónak, mert ott a látogatócsoport több alkalommal kiszáll a muzeális értékű Malév Ikarus autóbuszból a gurulóutak, futópályák, állóhelyek közelében. A program előtt minden látogató ugyanolyan utasbiztonsági ellenőrzésen esik át, mint amikor valaki utazni készül. Nem fog ez másképp történni a jövőben Debrecenben sem – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója, akit a város közönsége főzeneigazgatóként már régóta jól ismer.
A debreceni reptérlátogatások a tervek szerint az év minden hétvégéjén indulnak majd, hétközben pedig az óvodás- és iskoláscsoportokat várják a szervezők és a repülőtér munkatársai az adott korosztály igényeihez igazított tartalommal: legyen szó élménygazdag osztálykirándulásról vagy pályaorientációs napról – fogalmazott Kránitz Balázs, az LKK szóvivője, a túrák szakmai vezetője.
