1970-ben gördült ki a gyárból. Több, mint 7000 órát töltött a levegőben és 51.340 felszállást hajtott végre meglehetősen hosszú pályafutása során. A HA-MMG lajstromjelű Kamov 26-os helikopter 2015 októberében repült utoljára. A gép a Héja Air-től érkezett az Aeroparkba, így mostantól már a mezőgazdasági repülés kulisszatitkaiból is ízelítőt kaphatnak a ferihegyi repülőmúzeum látogatói. A „kukacbombázónak” is becézett helikoptert a múzeumot üzemeltető Légikzölekedési Kulturális Központ saját forrásból vásárolta meg.

Általában 3 méteres magasságon repült

A multifunkciós Kamov 26-osok fejlesztése a 60-as évek közepén indult a Szovjetunióban, de a koaxiális rotorelrendezéssel Nyikoláj Ilijics Kamov már a 40-es években foglalkozott. 1950 merült fel az igény új, jellemzően polgári célú, a mezőgazdaságban is jól használható helikopterek tervezésére és megépítésére. Az első Kamov 26-os 1965-ben emelkedett a magasba. Ezeket a gépeket az elmúlt évtizedekben 15 országban használták és használják ma is. A típus sorozatgyártása 1968-tól 1978-ig tartott, ezalatt több mint 800 példány készült. Magyarországon a Néphadsereg, a rendőrség egyaránt üzemeltette, a mezőgazdasági feladatokat ellátó MÉM Repülőgépes Szolgálat pedig közel 100 Kamov helikopterrel rendelkezett. A hazai mezőgazdaságban, a TSZ-eket kiszolgáló, az óriási táblák permetezését ellátó helikopterek a 60-as évek végén kezdtek megjelenni. A helikopter üres tömege nagyjából 2 tonna, maximális felszállótömege pedig 3,2 tonna. A rotor átmérője 13 méter. Gazdaságos utazósebessége 120-140 km/óra között változik, hatótávolsága pedig 460 km környékén van.

Újdonságok az idei szezonban

Az Aeropark törekszik arra, hogy a hazai polgári repülés minél szélesebb spektrumát tudja bemutatni, a múzeum régi vágya volt egy ilyen mezőgazdasági helikopter beszerzése – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója. A gép számos rendszere működőképes, a helikopter meghatározó szereplője lesz a múzeum nyári rendezvényeinek, amikor a kiállítóhely szakemberei rendszeresen életre keltik a történelmi pilótafülkéket.

A most érkezett helikopter mellett számos újdonsággal készül a nyárra a repülőmúzeum: már megkezdődtek a Tu-154-es repülőgép utaskabinjában annak a kiállításnak az előkészületei, ami részben a legendás géptípus történetét, részben a pilóták és légiutas-kísérők életét mutatja be. Emellett két hatalmas, egykori utasbeszállító autóbuszban a légiforgalmi irányítók munkájából, valamint a hangárokban zajló repülőgépkarbantartásból kaphatnak ízelítőt a vendégek.

Az Aeropark évente 70 ezer látogatót fogad, ezzel az ország legnépszerűbb szabadtéri kiállítóhelyei közé tartozik. A nyár első nagyszabású rendezvénye június utolsó szombatján a Múzeumok éjszakája lesz, melyen kivilágított pilótafülkékkel, mesélő pilótákkal, repülőtéri oldtimer járművekkel, tematikus sétákkal és izgalmas éjszakai ferihegyi reptérlátogatásokkal várják az érdeklődőket.

„Ismét emberekhez érvén, ismét visszatérvén azokhoz, akik által, akik révén repülhetünk s repülnünk kell, hadd szóljak ezúttal egy maradandó élményemről. Neve is van ennek az élménynek, úgy hívják, hogy Somogyi-Tóth Gábor.”

Cserhalmi Imre: Ki fog repülni? (1985)

Somogyi-Tóth Gábor fiatal, 20-as éveit taposó építészmérnök volt, amikor pályafutása egyik legizgalmasabb, legsokrétűbb és legátfogóbb feladatát kapta. Bővült ugyanis a repülőtér, eldőlt, hogy megépül a 2-es Terminál, ami – ahogy mondani szokta – az ő bébije lett. Az ő feladata volt az épület funkcionális meghatározása, a kapacitások méretezése, az építészeti és belsőépítészeti tervek kidolgozásának a felügyelete, a kivitelezés irányítása megrendelői oldalról. A 80-as évek közepén átadott terminál több szempontból is unikális lett, és olyan megoldásokat hozott, amilyenekkel az addigi középületeknél nem lehetett találkozni.

Cserhalmi Imre Ki fog repülni? c. könyvében (1985) így ír az izgalmas repülőtéri időszakról, és Somogyi-Tóth Gáborról, akit ezekkel a sorokkal köszöntünk a 70. születésnapján.

Ismét emberekhez érvén, ismét visszatérvén azokhoz, akik által, akik révén repülhetünk s repülnünk kell, hadd szóljak ezúttal egy maradandó élményemről. Neve is van ennek az élménynek, úgy hívják, hogy Somogyi-Tóth Gábor.

Somogyi Tóth Gábor, az LRI építésze kezdettől fogva részt vett a tervezői munkálatok irányításában. Hosszú, szőke hajat, szemüveget visel, s olyan vékony, hogy – mint mondani szokták – vasággyal együtt sem több 50 kilónál. Mivel kérdezgetniük a hallgatóknak kell, még több időm jut őt figyelni. Beszél, beszél és beszél. Árnyaltan fogalmaz, olykor szemérmesen leplezett iróniával. Nagyon őszintén beszél mindenről: eredményekről és fogyatékosságokról, hazai viszonyokról és külföldi példákról meg ellenpéldákról. Azon kapom magam, hogy már nem is az érdekel elsősorban, amit mutat, hanem ő maga.

Amit bemutat, az még persze feltéteti a „gyerekekkel” a kérdést: egy év múlva kész lesz ez, valóban? Somogyi Tóthnak azonban pillanatnyi kételye sincs.

Egy évvel később, 1985 őszén már én kértem az újságíró-iskola vezetőitől, hadd vigyem el az új, az akkori hallgatókat Ferihegy 2-re. És ragaszkodtam Somogyi Tóth Gáborhoz. Találkozásunk dátuma 1985. október 16., tehát már igen-igen közel jártunk az átadási ünnepséghez. Mondanom sem kell, hogy tízperces szövegéből többet és alaposabbat lehetett megtudni Ferihegy 2-ről, mint a már említett és szomorú emlékű sajtótájékoztató írásos anyagából vagy az ott szóban elhangzottakból.

Például, hogy ez az első középület Magyarországon, amelyen a mozgássérültek mindent éppúgy elérhetnek, mindenhová éppen úgy eljuthatnak, mint az egészségesek. Hogy a növények feletti lámpák növesztik a növényeket, automatikusan ki- és bekapcsolnak, ahogyan kell. Hogy az új terminál összesen kilenc műalkotása mintegy hatmillióba került, s egytől egyig kiváló tehetségű (többségükben fiatal) művészek nagyszerű műve. Továbbá, hogy miből származik az utas komfortérzése, és milyen kisebb-nagyobb összetevők tucatjaiból tevődik össze az, amit az utas érez, s amit egyszerűen csak úgy szoktunk nevezni: benyomás. Hogy a külső-belső építész nincs annyira szétválasztva külföldön, mint a magyar tervezési gyakorlatban. Hogy az új terminálnál hat darab úgynevezett épület-közeli állóhely található – erre csúsznak rá a harmonikaszerű utashidak, amelyeken át a gépből fedett helyen át egyenesen a fogadóépületbe érkezik az utas. Hogy igenis heves viták voltak a tekintetben, ki használja majd az új terminált. Mivel Ferihegy forgalmának nagyjából a felét a Malév bonyolítja le és a másik felét a külföldi légitársaságok, az a döntés született, hogy a Malévé legyen az új, a vonzó terminál. Másutt is élvezik ily módon a hazai pálya előnyét a nemzeti légitársaságok. Hogy aztán ez miként válik be, miként fog üzemelni a jövőben, az még elválik. Hogy a Malév 300-400 új embert vett fel, de természetesen a határőrség, a vám és az LRI is növelte itteni dolgozóinak a számát.

És beszél külföldi problémákról és magyar vállalatok kitűnő teljesítményeiről, beszél arról, hogy hány repülőteret tanulmányoztak, mire mindez összejött, hogy mi mindenre kellett tekintettel lenniük, de leginkább mégis a jövőre…

Itt, ebben a pillanatban tettem fel én az egyetlen kérdésemet (mert nem az enyém volt a kérdezés feladata és joga), s kérdésem az ő jövőjére vonatkozott. Hirtelen elhallgatott ez a lendületes, megszállott fiatal értelmiségi, aki alig jutván túl harmincadik életévén, most igen furcsa helyzetbe jutott: már megcsinálta életművét.

Ami így fogalmazva, persze, nem igaz. De van benne valami. Képzeljük el: tehetséges, ambiciózus fiatal, nyelveket tud, járja – különösen, amikor már folyt a munka – Európát, bekerül egy kulturált munka- és ügyvitel légkörébe, egy feszes és alkotói munkatempóba, a felelősségi köre konkrét, s hozzá a jogköre is, pontosan tudja, hogy mit, mikorra, miért és miből kell létrehoznia. És mindezenközben védettséget élvez: védi őt az a nagy értékű szerződés, amelynek végrehajtásáért dolgozik, s amely őrzi az alkotói szuverenitást, illetve védi az ügyet, a létesítményt a szakszerűtlen, a kisszerű csoportérdekeket előretoló beavatkozásoktól, az értetlen és érzéketlen módosítási szándékoktól. Vagyis: háborítatlanul alkothat.

De ugyan milyen esélye van arra, hogy – amit Magyarországon kevesen értenek ennyire és ilyen alaposan, belülről – még tervezhet repülőtéri terminált? Építhet-e még egyszer ilyet Magyarországon? Mikor lesz lehetősége, hogy ilyen feladattal végiglángol az életéből két-három évet? És ha nem lesz ilyen alkalma, mit fog csinálni?

Mint mindig, most is őszinte:

– Az az igazság, hogy nem tudom. De probléma. Elvben volna talán lehetőség, hogy a Tescón keresztül, esetleg külföldi repülőterek építésében közreműködjem, de nagyon sok kiváló szakember van a nagyvilágban, ezért ez a lehetőség inkább csak elvinek mondható. Az LRI alkalmazottja vagyok, de megmondom őszintén, már azon is gondolkodtam, hogy itt maradjak-e. Nem azért, mintha bármi bajom volna, sőt! Nagyon jó itt nekem. De félek, hogy az új terminálnál majd nem tudjuk tovább visszaverni azokat a kisszerű, s az egész koncepciót apránként szétszabdaló, különleges módosítási igényeket, amelyek végül is elcsúfítják, amit most létrehoztunk. Azt hiszem, ezt nem bírnám végignézni.

Én meg csak őszintén remélni szeretném, hogy ilyen embereknek képes lesz ezután is méltó feladatot, s a feladathoz igazi alkotói körülményeket, ha kell bizony védettséget és a szárnyaláshoz kivételezettséget is adni ez az ország, amely nagyon is rászorul ilyen fiataljaira.

1985. november elsején, reggel 6 óra 40 perckor érkezett meg Budapestre a Malév MA-261-es számú, Szaloniki-Budapest járata. E gép utasai avatták fel Ferihegy 2-t. És innen aznap elsőként Szófiába indult Malév-gép. Az első napról panaszt nem hallottam. Kívánhatjuk, hogy később se legyen sok. Megérdemelnénk mi is, akik repülni fogunk, s megérdemelné az a több ezer ember is, aki bennünket repültet.


Az Aeropark Youtube-csatornáján külön epizódban mesél Somogyi-Tóth Gábor a 2-es Terminál építéséről

Somogyi-Tóth Gábor 1979 óta dolgozik a légiközlekedésben. Építészmérnökként végzett a Budapest Műszaki Egyetemen. Az LRI Fejlesztéselőkészítő osztályán helyezkedett el, itt került kapcsolatba a formálódó 2-es Terminál projekttel, melynek rövidesen vezetője lett, meghatározva a létesítmény valamennyi részletének megrendelői elvárásait. Az új épület elkészülte után a Malév Forgalmi Igazgatóságán tevékenykedett, ahol részben a földi kiszolgálás eljárásainak fejlesztése volt a feladata, de legismertebb munkája a légitársaság új, 1988-ban megjelenő arculatának előkészítése és bevezetése volt.

Ezt követően néhány évig a müncheni Dorsch Consult repülőtértervezője lett, elsősorban az új oslói repülőtér tervein dolgozott, de részt vett a müncheni Franz Josef Strauss repülőtér tervezésében is.

1992-től az LRI forgalmi igazgatójaként dolgozott, majd megbízott vezérigazgatóként vezette a vállalatot. Somogyi-Tóth Gábor alapította meg az LRI földi kiszolgáló szervezetét, ami a mai Celebi Ground Handling elődjének számít.

2002 és 2010 között a Budapest Airport Zrt forgalmi igazgatójaként dolgozott Ferihegyen, majd vezérigazgatói tanácsadói feladatokat látott el. Ezután másfél évig élt Dohában, ahol a német légiforgalmi irányítás alkalmazottjaként az új nemzetközi repülőtér üzembehelyezésén dolgozott vezető tanácsadóként.

Somogyi-Tóth Gábor 2015 óta az Aeropark Repülőmúzeum ügyvezetője.