A 90-es évek közepe: évek óta repülnek a Malévnél a Boeing 737-200-asok, és érkeznek a Classic 737-esek, de már jelen van a szélestörzsű Boeing 767-es is a flottában, amelyek a transzatlanti és a távol-keleti járatokat teljesítik. Javában tartott a légitársaságnál a flottamodernizáció és az átállás a nyugati típusokra. A cég 1998-ban elköszönt a “Kistuskóktól”, a Tu-134-esektől, és már előtte látszott, hogy nem repülnek túl sokáig a “Nagyvasak” sem.

Közel három évtizeden át voltak jelen a Nagyvasak a Malév életében. Az első Tu-154-es, LCAaladár 1973-ban érkezett meg Ferihegyre, és egyből forgalomba is állították, először a Budapest-Moszkva útvonalon.  A cég összesen tizennyolc Tu-154-est üzemeltetett a kétezres évek elejéig. Az LCN volt az a repülőgép, ami március 29-én utoljára repült a menetrendszerű forgalomban: a reggeli Budapest-Prága-Budapest járatra osztották be. A következő napon pedig jöttek a ferihegyi búcsúkörök. Két alkalommal szállt fel a Tu-154-es flotta egyik legfiatalabb tagja fedélzetén meghívott vendégekkel, a Malév dolgozóival, és olyan emberekkel, akiknek életében meghatározó szerepet játszott ez a repülőgép.

Ezt írta a Népszava a légitársaság életében fontos mérföldkőnek számító eseményről:

Holnap szállnak fel utoljára a Malév Tupoljev 154-esei. A főként charterrepülésre használt öt orosz légi járművet leselejtezték, mivel nem felelnek meg az Európai Unió (EU) április elsején életbe lépő új szabványainak, átalakításuk pedig súlyos dollármilliókba kerülne. Erre azonban nincs pénze a mintegy tízmilliárd forintos évi veszteséggel küszködő, alultőkésített nemzeti légitársaságnak. A Népszava információi szerint a régi gépek értékesítése jól halad, a társaság több hazai és külföldi érdeklődővel is tárgyal. A Malév szerint április közepére már gazdát cserélhetnek a Tupoljevek. Úgy tudjuk, az eladásokból mintegy félmilliárd forint bevételre számítanak. Az orosz repülőgépeknek egyébként az a fő bajuk, hogy nem felelnek meg az uniós zajszintszabványoknak és környezetvédelmi előírásoknak. Egy korábbi EU-irányelv értelmében a zajos gépek 2003-2004-ben már le sem szállhatnak a tagországok területén, áprilistól pedig “fájdalomdíjat” kell fizetni minden landolásért. A Malév négy, viszonylag fiatal Boeing-737-est lízingel majd. Ezek közül az első már februárban megérkezett, s a bérbeadók nyárra meghozzák a többit is.

Népszava (2001.03.28.)

Ferihegyen egyedülálló módon két Nagyvas is fennmaradt az utókornak. Az egyik LCAaladár, amely szolgálatba állásának 45. évfordulójára – a széleskörű reptéri összefogásnak köszönhetően – visszanyerte régi külsejét, és két hajtóművet is kapott. A másik pedig az Aeroparkban látható LCGéza, amelyik az első forgalomból kivont repülőgép volt a 90-es évek első felében.

Az évforduló alkalmából készült az Aeropark új filmje, amelyben Horváth Sádnor, a típus utolsó főpilótája mesél ezekről az évekről.

„Flight to nowhere” élménycsomag

Országnéző élményprogramot hirdet az Aeropark együttműködésben a Smartwings légitársasággal, és a Budapest Airport támogatásával. Október 25-én – Európában elsőként – közel 60 perces sétarepülésre indul három alkalommal is a Smartwings Boeing 737-800-asa a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A tervezett útvonal érinti a többi között a Dunakanyart, a Balatont, a Bakonyt és Budapestet, ez azonban az aznapi időjárástól, a felhőborítottságtól függően változhat. Amennyiben az Alföld fölött lenne szikrázó napsütés, akkor a Duna-Tisza köze és a Tisztántúl nevezetességeit nézzük meg. Az utazómagasság ezúttal nem 10 ezer méter lesz.

A világon elsőként az ausztrál Qantas hirdetett „Flights to nowhere” járatokat, amelyek az ország nevezetességei felett repültek el. Több ázsiai légitársaság is indított hasonló túrákat, Európában ilyenre még nem volt példa. Egészen mostanáig.

A különleges, országnéző Budapest-Budapest járatok október 25-én indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljáról. Tarts velünk, ne maradj le az élményről!

A programról

Találkozó az Aeroparkban, ahonnan a repülőmúzeum Ikarus autóbuszai viszik az utasokat a ferihegyi 2-es Terminálra. A landolást követően reptérlátogatással folytatódik a program, ahol megmutatjuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszatitkait. Ezt követően a csoport visszatér az Aeroparkba, ahol a látogatók megismerkedhetnek a magyar repüléstörténet meghatározó repülőgépeivel.

A programon kizárólag érvényes, kifizetett regisztrációval rendelkező utasok vehetnek részt. A belföldi charterjáratot szerződött partnerünk, a Smartwings légitársaság teljesíti. Belföldi sétarepülésről lévén szó, az utasokra nem vonatkozik az érkezés utáni karanténkötelezettség. A programot csak megfelelő létszámú jelentkező esetén tudjuk elindítani. A regisztráció és a jelentkezési határidő után részletes tájékoztatót küldünk utasainknak a pontos indulási időkkel, a sétarepüléssel és a várható útvonallal kapcsolatban.

Jelentkezési határidő: 2020. október 19.

Ablak melletti helyek: 35.000 Ft/fő

Középső és folyosó melletti helyek: 26.000 Ft/fő

További információ: info@aeropark.hu

Október 23-án a Smartwings pilótái és légiutas-kísérői mindent megmutatnak a repülőgépen, amit egy utas egy átlag repülés során nem lát. A világ egyik legnépszerűbb repülőgéptípusát pilótával járhatod körbe, aki mindazt megmutatja, hogy mit ellenőriznek a szakemberek indulás előtt a betonon.

Benézhetsz a futóműgondolába, megtekintheted közelről a hajtóműveket, a kormányszerveket és a különféle szárnyi mechanizációkat, valamint természetesen beülhetsz a pilótafülkébe is.

Az utaskísérők elmesélik, milyen feladataik vannak indulás előtt, felszállás során, hogyan dolgoznak a konyhában, kiderül, hogy miért fontos a biztonsági bemutató, és mit jelent a rendszeres cabin check. A program, ahol te is aktív részese lehetsz a látványos biztonsági bemutatónak.

Kivételes lehetőség arra, hogy megismerd a világ egyik legnépszerűbb repülőgépét, melynek különféle változatait több mint fél évszázada gyártja az amerikai Boeing. Miért mondják a gép pilótafülkéjére, hogy eklektikus? Hogyan dolgozik egy járaton a kapitány és az elsőtiszt?

Tarts velünk, ne maradj le az élményről! A kb. 40 fős csoport 90 percet tölt a fedélzeten, a fennmaradó időben a repülőtér kulisszatitkait mutatják meg túravezetőink!

Fotók: Baranyi Róber (BUD)