Az utasbeszállító csuklós busz újjászületik
A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt (BKV) és a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK) együttműködésében a Malév 70. évfordulójának tiszteletére épül újjá egy klasszikus repülőtéri Ikarus 280 autóbusz, az egykori nemzeti légitársaság üzemeltetésében működő előtéri csuklós utasbeszállító autóbuszok pontos mása. Jelenleg a fényezőkamrában készülő jármű a BKV értékmegőrzési programjának részeként születik újjá, és természetesen találkozhatunk majd vele az LKK által üzemeltetett repülőtér-látogatásokhoz kapcsolódóan valamint az Aeropark repülőtéri múzeumában.

Az LKK az ismeretterjesztő repülőtér-látogatás programjainak szervezése kapcsán került közel az autóbusz-üzemeletetéshez, és ennek mentén a repülőtér történetéhez kapcsolódó emblematikus autóbuszok korhű felújítását és gyűjteményi bemutatását is feladatának tekinti. Ennek első komoly eredménye a 2015-ben Németországban fődíjjal jutalmazott Malév Air Tours Ikarus 250 luxusbusz volt. A BKV hagyományőrző programja szintén jelentős: tavaly a fővárosi autóbusz-közlekedés 100. évfordulóján számos újjáépített nosztalgiajárművét megismerhette a közlekedésbarát közönség.





